Rejtélyes jelek az űrből
Tilley 2023 őszén kezdte el észlelni a szélessávú, nagy teljesítményű jeleket a 2025–2110 MHz közötti tartományban, miközben más műholdakat vizsgált. A saját építésű antennáival és szoftverével végül több száz műhold vizsgálatakor 170 műholdnál igazolta a jeleket, amelyek Kanada, az Egyesült Államok és Mexikó felett foghatók voltak – de feltételezhetően világszerte megjelennek, ahol csak jár a Starshield-flotta.
Ez a frekvenciasáv az ITU-nál, az Egyesült Államokban és Kanadában is elsősorban a földről az űrbe, illetve a műholdak közti kommunikációra van lefoglalva. A földi műsorszórók és üzemeltetők – például a híradós autók, a NASA vagy a NOAA földi állomásai – is aktívan használják. Ezek a felhasználók kiemelt védelemben részesülnek a jogosulatlan interferenciáktól – legalábbis elviekben.
Tilley mérései szerint a Starshield műholdak által küldött jelek 9 MHz sávszélességűek, 10–15 decibeles jel-zaj aránnyal. Akadtak rövidebb, változó frekvenciájú jelek, amelyek naponta módosultak. Érdemes kiemelni, hogy ezek a jelek elég erősek ahhoz, hogy akár egy kisebb, otthoni antennával is foghatók legyenek.
Átláthatatlan szabályozás és nemzetközi koordináció hiánya
A jelek célja egyelőre ismeretlen, ahogy az is, hogy miért éppen ebben a sávban adják őket. Szakértők szerint az NRO valószínűleg egyeztetett az NTIA-val (az USA hírközlési hatóságával), hogy az új adatfolyamok ne okozzanak zavart. Azonban ennek a döntésnek nincsen nyilvános nyoma, nem koordinálták más országokkal, és a világ többi részének szervezetei így kiszorulnak a döntéshozatalból.
A televíziós műsorszolgáltatók, akik a sávot földi helyszíni tudósításokra (ENG) használják, sem tapasztaltak zavarokat, pedig ők kifejezetten érzékenyek az ilyen problémákra. Interferenciaelemzéseik alapján valószínű, hogy a műholdas downlink és az ENG földi rendszerei összeegyeztethetők – de Tilley szerint a technikai összeférhetőség nem jelent jogszerűséget. Ennek következtében az amerikai belső koordináció nem helyettesítheti a nemzetközi előírásokat, melyeket az ITU szabályoz.
Mit csinálnak a műholdak?
Senki nem tudja biztosan, mi a célja ezeknek a váratlanul erős, Föld felé sugárzott jeleknek. Lehetséges, hogy kommunikációra, helymeghatározásra vagy katonai navigációra használják őket – mivel a jelek koherens, szélessávú hordozók, amelyek kiszámíthatóan és folyamatosan működnek, alkalmasak lehetnek a PNT (Positioning, Navigation, Timing) rendszerekhez is. Érdekes összefüggés, hogy Tilley szerint ezek az újabb jelek csak a műholdak végleges helyükre állásukat követően indulnak meg, nem pedig a pályára állás közbeni tesztidőszakban – így valószínű, hogy nem navigációra vagy telemetriára, hanem speciális, titkosított adatforgalomra szolgálnak.
Összefoglalásként megjegyezhető, hogy a SpaceX csak kivitelező; maguk a jelek az amerikai kormány megrendelésére készültek, és valószínűleg az NRO üzemelteti az egész rendszert.
Jogszabályi kiskapuk és világűrbéli jogi szürke zónák
Az NTIA-hoz benyújtott engedélykérelmek, ha egyáltalán léteznek, nem kötelezik az ügynökségeket a nyilvános tájékoztatásra. Ennek következtében akár az Egyesült Államok is úgy használhatja a globálisan kiosztott sávokat, hogy más országokat nem értesít – ami egyértelműen sérti az ITU rádiószabályzatát.
Jelenleg az ITU csak akkor vizsgálhat ki ilyen problémákat, ha valamely tagország hivatalosan panaszt tesz, addig pedig mindenki rá van utalva saját kutatói vagy nemzeti űrhivatalai jelentéseire. Az USA mellett például Kína is hasonló „szabálysértésekkel” kísérletezik, bár ők legalább bejelentik az új műholdakat az ITU-nak, még ha formálisan nem is kapnak védelmet a nem megfelelő sávhasználatra.
Kanadában és Európában a hatóságok nem tapasztaltak zavart, de ők sem kaptak tájékoztatást az új kibocsátásokról. A kanadai űrügynökség például nem is kezdeményezett hivatalos ITU-egyeztetést a Starshield-flottával kapcsolatban.
Veszélyes precedens a világűrben
A helyzet egyértelműen feszültséget kelt a nemzetközi közegben. Egyre több, titkos célra indított óriási műholdflotta kering a Föld körül, amelyek sávhasználatára semmilyen nemzetközi rálátás vagy koordináció nincs. Tilley szerint ez hosszú távon alapvetően sérti az ENSZ világűregyezményeinek szellemét, és minden országot fenyeget, amely a világűr szabályozott és közösen használt szférájában érdekelt.
Érdemes kiemelni, hogy míg Kína legalább részleteket közöl saját katonai műholdjairól, addig az USA a gyakorlatban megkerüli a nemzetközi együttműködést, és titkosan hoz forgalomba hatalmas műholdhálózatokat. Ez a tendencia pedig végső soron minden ország rádiós rendszereit sebezhetővé és kiszámíthatatlanná teszi.
Összefoglalásként megjegyezhető, hogy a Starshield-flotta rejtélyes jelei nemcsak a rádiócsillagászoknak, hanem a világ teljes spektrumfelhasználó közösségének is komoly tanulsággal szolgálnak: a technológiai előny és a nemzeti szuverenitás védelme nem mentesít az átlátható, nemzetközi együttműködés és jogkövetés kötelezettsége alól – különösen akkor, amikor már nem néhány, hanem több száz műholdról szól a történet.
