A biztonságos jelzés veszélyes csapdává válik
A floridai vizekben végzett új kutatások szerint azonban ez a csalhatatlannak tűnő jelzési rendszer végzetes csapdába is csalhatja az ifjú homárokat. Az idősebb, már prédának túl nagy homárok által kibocsátott kémiai jelek mágnesként vonzzák a fiatal példányokat olyan búvóhelyekre is, ahol vörös sügérek (red grouper) vadásznak. A fiatal egyedek ebben az ökológiai csapdában a ragadozók könnyű prédájává válnak, miközben követik a túlélésre hivatott csoportosulási ösztönt. Ez a jelenség meglepően ritka, ha nem emberi tevékenység alakítja ki.
Tesztelés a floridai „megoldáslyukakon”
A tanulmány a floridai tengerfenéken található, úgynevezett „megoldáslyukakat” (solution holes) vette górcső alá. Ezek az apró, sekély mélyedések a jégkorszakok alatt, alacsonyabb tengerszint mellett alakultak ki a mészkőben. A kutatók feltételezése szerint ezek a lyukak természetes ökológiai csapdákká váltak: a felnőtt homárok menedéket találnak, miközben vörös sügér is meglapulhat bennük.
A megfigyelésekhez a kutatók olyan helyszíneket választottak, ahol vörös sügér lakott, illetve kontrollként azokat, ahol ilyen nem volt, de megfelelő búvóhely akadt. Minden homár méretét feljegyezték, és meg is jelölték őket, így követhetővé vált a népességmozgás. Ellenőrzésképp egyes homárokat kikötöttek, így csak az adott lyukban maradtak védettek vagy épp védtelenek.
A ragadozó jelenléte drasztikusan növeli a veszteségeket
Az eredmények szerint a vörös sügérek által lakott helyeken a homárok átlagosan 32 százalékkal nagyobbak voltak, mint a kontrollhelyeken élők – egyszerűen azért, mert a fiatalabbak gyorsan a ragadozók áldozatává váltak. A kikötött, kis méretű homárok kétharmada két napon belül eltűnt a sügéres helyszíneken, míg ugyanilyen kontrollhelyeken a halálozási ráta csak 40 százalék volt. Az idősebb, nagyobb példányokat mindkét típusú helyen ritkán érte utol a végzet, legtöbbjük túlélte az összecsapásokat.
Csapdába csal a természet – ember nélkül
Ebből adódóan az ökológiai csapda szinte minden részlete megfelel a tankönyvi leírásnak, a különbség csak annyi, hogy itt emberi beavatkozás nem játszott szerepet. Az eddig ismert természetes ökológiai csapdák mindössze 7 százaléka alakult ki önmagától, hiszen az ökoszisztéma mesterséges változásai sokkal gyorsabban következnek be, mint amennyi időre az állatoknak az alkalmazkodáshoz szükségük volna.
Nem zárható ki annak a lehetősége, hogy a vörös sügérek viszonylag új jövevények ezen az élőhelyen, a homároknak pedig még nem volt idejük kifejleszteni a felismerés stratégiáját. Az idősebb példányok túlélése és az általuk létrehozott újabb generációk utánpótlása kiegyensúlyozhatja a veszteségeket. A történet tanulsága egyértelmű: akár egy remek túlélési stratégia is végzetes lehet, ha az evolúció egy apró részletre nem készül fel időben.
