Zavarba ejtő eredet: A DNS nyomában
Kezdetben a torinói lepel pontos eredete homályba veszett. Az első biztos forrás 1354-ből származik, amikor megemlítik egy észak-franciaországi faluban, Lirey-ben. Már ekkoriban is akadtak, akik kételkedtek a lepel hitelességében. A vászon 440 cm hosszú és 110 cm széles, feltűnő foltokkal – ezek egy része a hívők szerint vér. A tudomány azonban máshová helyezte a hangsúlyt: egy alapos szénizotópos kormeghatározás szerint a lepel valamikor 1260 és 1390 között készült, vagyis jóval a krisztusi kor után, a középkori Európában. Emellett egy 2023-as vizsgálat azt is igazolta, hogy a rajta látható emberalak sem stimmel, valószínűleg későbbi ábrázolásról van szó.
Globális DNS-kavalkád
A legfrissebb kutatások során korszerű genetikai és metagenomikai vizsgálatokkal elemezték a lepelről még 1978-ban levett mintákat. Döbbenetes eredmény született: a leplen legalább harmincféle állat és növény DNS-ét azonosították. Sok volt a humán eredetű DNS: az egyik nyom például egészen biztosan a mintavételt végző kutatótól származott, de több forrásból is származhattak sejtek, köztük indiai eredetű vonal is akadt. Az állati eredetű DNS 44 százalékát macska és kutya adta, ezen kívül csirke, marha, kecske, juh, sertés, ló, szarvas, nyúl, sőt, halak és atkafélék nyomaira is bukkantak.
Még érdekesebb, hogy vörös korallt (Corallium rubrum) is kimutattak. Ez nem feltétlenül jelenti, hogy a lepel átkelt a Földközi-tengeren, sokkal valószínűbb, hogy későbbi, vallási tárgyakkal – például korallból készült keresztekkel – került kapcsolatba.
Mérföldkő vagy piac pora?
A növényi DNS is bővelkedett meglepetésekben. A sárgarépa a kimutatott növényi örökítőanyag 31 százalékát tette ki, de találtak búzát, kukoricát, rozsot, paprikát, paradicsomot, burgonyát, sárgadinnyét vagy uborkát, földimogyorót, különféle füveket, banánt, mandulát, diót és narancsot is. A gond csak az, hogy például a paprika, a paradicsom, a banán vagy a burgonya csak a 16. században került Európába Amerika felfedezése után. A sárgarépa DNS-e is olyan változatoktól származik, amelyeket a 15–16. századi Nyugat-Európában nemesítettek ki – vagyis a lepelre csak jóval később, valószínűleg a rendszeres kiállítások vagy vallási ceremóniák során kerülhettek.
Hiányzó Szentföld és középkori kalandozások
Feltűnő viszont, hogy olyan növényfajok, amelyek a Bibliából vagy a Szentföldről ismerősek – például olajfa, datolyapálma, gránátalma, mirha és aloé – egyáltalán nem jelentek meg a DNS-mintákban. Közben a jelenlévő növény- és állatfajok sokfélesége arra utal, hogy a lepel a középkori városok és piacok forgatagában rengeteget szennyeződhetett. A kutatók is felhívták a figyelmet arra, hogy a Piazza San Giovanni terén és Chambéryben évszázadokig köztéren, sokszor poros utcákon mutatták be a relikviát, s nem csak a hívők, de a környező piacok pora és a karbantartó eszközök is mind-mind szennyező források lehettek.
Az események láncolata itt még nem ért véget
Aprólékos kutatások két szálat is vizsgáltak: az egyik fonalat 1451 és 1622, a másikat 1642 és 1800 közöttre datálták, ezek jól illeszkednek a lepel ismert restaurálási eseményeihez. A DNS-vizsgálatok sem cáfolják, de nem is egészítik ki a szénizotópos kormeghatározást: továbbra sincs bizonyíték arra, hogy a lepel az időszámításunk elejéről származna. Újabb vita azonban a csaknem 40 százalékban indiai eredetű humán DNS miatt lángolt fel. Van, aki szerint ez akár arra is utalhat, hogy a vásznat Indiában szőtték, mások viszont valószínűbbnek tartják, hogy a lepel a középkori Európában készült, és csak a későbbi évszázadokban, a kiállítások során szennyeződhetett ennyiféle örökítőanyaggal.
A bizonyítékok fényében úgy tűnik, a torinói lepel nem csupán vallási relikvia vagy művészettörténeti kuriózum, hanem egy szokatlan DNS-időkapszula a középkor forgatagából.
