Állandó stílus, generációkon átívelő hagyomány
A sziklaművészet, melyet Pecos River-stílusnak neveznek, mintegy 6000 évvel ezelőtt jelent meg, majd 1000–1400 évvel ezelőtt tűnt el. Ez az időszak körülbelül 175 generációt ölel fel, és megdöbbentő módon a festmények stílusa, technikája és a készítés folyamata végig szinte változatlan maradt. A kutatást vezető Carolyn Boyd szerint a kanyon olyan, mintha ősi könyvtár lenne, ahol évszázadokon át születtek a festett „könyvek”, amelyek ugyanazokat a történeteket őrzik.
Látványos, gigászi freskók rejtett üzenetei
Az ókori műalkotások élénk, többszínű kompozíciók, amelyek állat- és emberalakokat, valamint misztikus szimbólumokat ábrázolnak. A több mint 200 ismert falfestmény közül sok eléri a 30 méteres hosszúságot és a 6 méteres magasságot, és több száz aprólékosan kidolgozott motívumot tartalmaz. A szakemberek szerint a festők nomád vadászó-gyűjtögető népek voltak, akikről ma sem tudjuk pontosan, kik voltak, ám világképük összetettsége és vizuális nyelvezetük fejlettsége megkérdőjelezhetetlen. A festmények a teremtéstörténeteket, szertartásokat és időfelfogásukat jelenítik meg, amelyben az idő ciklikus, és precíz naptári rendszerekhez kötődik.
A kontinens kultúráin végighúzódó közös gyökerek
Bár a sziklafestmények pontos kormeghatározása mindig kihívás, a kutatók két, eddig együtt nem alkalmazott, független módszerrel vizsgálták a kanyon 12 helyszínének freskóit, és a vizsgálat eredményei megerősítették a festmények páratlan korát és állandóságát. A művészek minden generációban ugyanabban a sorrendben vitték fel a festékeket, szigorú technikai szabályokat követve. Ez a kitartó hagyomány bizonyíték arra, hogy a kozmovízió generációkon át kulcsfontosságú volt.
A festményeken felfedezhető világnézet számos ősi és modern indián kultúrában is megjelenik, például a majáknál vagy a mexikói huichol törzsnél. Sok mai őslakos a falfreskókat élő, lélegző, teremtő istenségeknek tartja, akik ma is a világ fenntartásában vesznek részt.
