Vénusz: a pokoli ikertestvér
A Vénuszt szokták a Föld gonosz ikertestvérének nevezni, és ennek jó oka van. Valamikor régen masszív üvegházhatás csapdájába esett, amelynek következtében vastag, szén-dioxiddal telt légköre alakult ki. Ennek eredményeként a felszíni légnyomás itt 90-szerese a földinek, a hőmérséklet meghaladja a 460 °C-ot, és a felhőkből is kénsavas csapadék hull. Mégis, a troposzférában, nagyjából 50–60 km magasan a Vénuszon a nyomás és a hőmérséklet kísértetiesen hasonlít a tengerszinti földi viszonyokra. Elméletben tehát akár lebegő kolóniákat is lehetne létesíteni a légkör magasabb rétegeiben – már ha valaki életben maradna a kénsavas, mérgező levegőben.
Jupiter: az óriási mágneses zsák
A Jupiter több szempontból is kilóg a sorból. Tömege szédítő, több mint 300-szorosa a Földének, átmérője pedig eléri a 140 000 km-t – ez a Föld átmérőjének tizenegyszerese. A hatalmas légköri nyomás alatt a légkör alsó rétegei folyékonnyá, majd fémes állagúvá válnak. Magja kőzetből és fémből állhat, de messze nem olyan éles rétegződésű, mint a Földé. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a Jupiter mágneses mezeje lenyűgöző: ha láthatnánk, akkora lenne az égbolton, mint a telihold, és százmillió kilométerre ér el, a Naprendszer második legnagyobb egységes szerkezeteként.
Merkúr: forrónál is forróbb paradoxon
A Merkúr a Naphoz legközelebbi bolygó, ezért a felszíne napközben posztapokaliptikus forróságot kap, míg az éjszaka dermesztő hideg uralja. Forgása különösen furcsa: háromszor fordul meg a tengelye körül, mire kétszer megkerüli a Napot. Emiatt előfordul, hogy egyes pontokon a napfelkeltét követően nyugszik le a Nap, aztán újra felkel ugyanazon a helyen – mindez napokon át tart. Továbbá, bár egész felszíne forrónak tűnhet, a pólusok közelében olyan mély kráterek vannak, ahová sosem süt a Nap, és itt fagyott vízjég rejtőzik.
Neptunusz: a szélvihar bolygója
A Naprendszer legtávolabbi nagy bolygója szinte teljes sötétségben úszik, a Földre jutó napsugárzás egytizedét sem kapja meg a Naptól. Felfedezése nem közvetlen megfigyelés útján történt, hanem számítások alapján – bár előtte Galilei már látta, csak nem ismerte fel. A Neptunusz belső hője hajtja a Naprendszer leggyorsabb szeleinek kialakulását: óránként akár 2 200 km-es sebességgel tombolnak viharai, amelyek messze meghaladják a hangsebességet.
Mars: a rozsdás sivatag óriási hegyekkel
A tömege a Földének nagyjából tizede, mégis a legmagasabb hegy, az Olympus Mons és a leghatalmasabb kanyon, a Valles Marineris található rajta. Felszínét vas-oxidból álló, rozsdás por borítja, emiatt narancsos-barnás, vajszínű, de a naplementében kékes árnyalatban dereng a horizont. A Marson fordítva működik a légköri színeződés: nappal sárgás, naplementekor kékes, szemben a földi fordítottjával.
Uránusz: a döntött világ
Egy régi, gigantikus becsapódás döntötte oldalára az Uránuszt, aminek következtében a tengelyferdesége 98 fok – gyakorlatilag fekszik. Ennek köszönhetően extrém, 21 évig tartó évszakok uralják: előfordul, hogy a sarkon negyven évig nem nyugszik le a Nap, vagy negyven évig fel sem kel. Ráadásul a mágneses tér tengelye mintegy 8 000 km-rel eltolódik a bolygó középpontjától – talán ugyanaz az ütközés borította fel egyszerre a mágneses teret és a tengelyt.
Szaturnusz: fürdőkád-úszó gyűrűkirály
A Szaturnusznak alacsonyabb a sűrűsége, mint a vízé, így egy elméleti óriás kádban úszna – ráadásul, masszív gyűrűi ellenére, ha az összes jeges gyűrűrészecskét összegyűjtenénk, csupán egy 400 km átmérőjű holdat kapnánk. A bolygónak 285 ismert holdja van. Továbbá a Szaturnusz északi pólusán rendkívüli légköri képződmény, egy 30 000 km széles hatszög található, amelybe a Föld kényelmesen beleférne. Ez a formáció még a mai napig is jócskán földönkívülinek tűnik.
Föld: a létező legfurcsább bolygó
Nem hagyható figyelmen kívül, hogy valójában maga a Föld a legfurcsább bolygó az összes közül. Itt párosul a tektonikus lemezek mozgása, ami folyamatosan átrendezi a felszínt, azzal, hogy a Naprendszerben egyedülállóan nagy hold kíséri a bolygót. A Föld kedvező nap–bolygó-távolsággal és megfelelő légköri összetétellel rendelkezik, ami lehetővé teszi, hogy a víz mindhárom halmazállapotában jelen lehessen. Ez kivételes körülmény a bolygók között, a víz pedig tökéletes közeg az élet kialakulásához. Az evolúció során a vízben oldott ásványi anyagok, a napsugárzás energiája és a bonyolult kémiai reakciók együttes erővel vezettek végül a Földön létező, elképesztően gazdag élővilágig.
A Naprendszer több száz világából egyedül a Földről tudjuk biztosan, hogy élet alakult ki rajta – és ezen a bolygón élünk mi is.
A furcsaság viszonylagos: talán egyszer más égitesteken is sikerül életet találnunk, s akkor rájöhetünk, hogy a saját világunk különcsége sem annyira egyedi, mint ma gondoljuk.
