Egy vízügyi Nobel-díjas a frontvonalban
Kaveh Madani iráni származású tudós, aki jelenleg az ENSZ Egyetem Víz, Környezet és Egészség Intézetének igazgatója, frissen elnyerte a Stockholm Water Prize-ot (melyet „vízügyi Nobel-díjként” emlegetnek) úttörő, fenntarthatósághoz kötődő kutatásaiért. A 42 éves Madani pályája egyértelműen vízzel kezdődött: szülei is ezen a területen dolgoztak, ami meghatározta érdeklődését. Sok évnyi nemzetközi kutatómunka, valamint úttörő elméleti modellek után Iránban is próbált reformokat bevezetni a környezetvédelemért felelős kormányzatban, ám rövid idő múltán száműzték, miután nézetei nekimentek a régi érdekeknek. A száműzetés nem akadályozta meg abban, hogy a világ egyik legelismertebb szakértőjévé váljon: a viselkedési játékelmélet révén új magyarázatokat talált arra, miért buknak sorra a régi mérnöki vízgazdálkodási rendszerek.
Mit jelent a vízcsőd?
A vízcsőd nemcsak kimerülést, hanem visszafordíthatatlanságot jelent. Nem arról van szó pusztán, hogy többet veszünk ki a természetből, mint ami évente visszatöltődik, hanem arról is, hogy egy idő után a természet már nem tud regenerálódni – örökre elveszítjük a korábbi, egészséges állapotokat. Ami egykor extrém szárazság volt, mára mindennapossá vált; ez már nem átmeneti válság, hanem az új valóság.
Nem zárható ki, hogy számtalan ökoszisztéma véglegesen sérül: a nedvesebb területek is csapdába esnek, hiszen nemcsak a víz mennyisége, hanem a minősége is gyakran kritikusan rosszra fordul. Például Kelet- vagy Délkelet-Ázsiában jelentős vízkészletek vannak, de ezek gyakran olyan szennyezettek, hogy gyakorlatilag használhatatlanok.
Globális válság: minden földrészen megjelent
Napjainkra bolygószerte mindenhol megjelent a vízcsőd, ahol emberek élnek – csak a formája, lefolyása különbözik. Latin-Amerikától (Amazonas-medence), az Egyesült Államokig (Colorado folyó-medence), Ausztráliáig (Murray–Darling-medence), vagy éppen Délkelet-Ázsiáig (Mekong-medence) mindenütt láthatóak a jelek. Tény, hogy a Közel-Keleten és Észak-Afrikában a legszembetűnőbb a probléma, de a vízhiány réme a látszólag bővizű országokat is utolérte. A víz nemcsak az aszály miatt fogy el – sok helyen a szennyezés teszi be a kaput.
Mi várható 10-20 éven belül?
Nem lehet egyetlen problémát kiemelni, hiszen ezek szorosan összefüggnek: a vizes élőhelyek, folyók, talajvíz, gleccserek mind veszélybe kerülnek. Komoly aggodalomra ad okot a biológiai sokféleség megdöbbentő ütemű csökkenése, a porviharok egyre gyakoribbá és intenzívebbé válása (amelyek egészségügyi, klímabeli, légi közlekedési és energetikai válságokat idéznek elő), valamint az, hogy a kiszáradt talajokon katasztrofális villámárvizek is egyre sűrűbben fordulnak elő.
Hiábavaló technológiai trükkök?
Az országok eddig rendre a kínálat bővítésével próbálkoztak: mélyebb kutakat fúrtak, gátakat emeltek, vizeket szállítottak vagy sótalanítottak, illetve újrahasznosították a vizet. Vagyis az igények csökkentése szinte sosem került igazán fókuszba. Az igazi megoldás a fogyasztás visszaszorítása, a pazarlás megszüntetése lenne. Technológiai újításokra szükség van, de azok csak akkor működnek, ha mellette mernek kemény szabályozási és gazdasági reformokat is bevezetni, és csökkenteni a tarthatatlan fogyasztást – anélkül, hogy az igazságtalanságot erősítenék bizonyos csoportok kárára.
A gazdaságoknak diverzifikálniuk kell, különösen a globális dél országaiban, ahol a mezőgazdaság viszi el az összes víz döntő részét. Ha ott elveszik a vizet, az tömeges munkanélküliséget, éhínséget, elvándorlást okoz.
Melyik szektor a legkártékonyabb?
Nincs értelme egy szektorra húzni mindent – minden országnak más problémája van. Van, hogy az ipar a fő vízszennyező, másutt a városok a felelősök, általában viszont a mezőgazdasági szektor hatékonyságán lehetne a legtöbbet javítani. Egyedül a helyi elemzés árulja el, hol lehet a legnagyobb megtérülést elérni a takarékossággal. Ugyanakkor az élelmiszer-biztonság is elsődleges szempont – sokszor ezért nem lehet egyszerűen elzárni a csapokat.
Az MI és a vízfogyasztás növekedése
Nem zárható ki, hogy a mesterséges intelligencia és az adatközpontok korábban nem tapasztalt nyomást helyeznek majd a vízkészletekre. Rengeteg energiát és vizet igényelnek (például hűtéshez), ráadásul a vízigényük gyorsan nő. Egyes esetekben érdemes lehet a vizet olyan szektorokból átcsoportosítani, ahol a gazdasági haszon kisebb – de csak akkor, ha az ebből kiesők is részesülnek az új nyereségből. Más környezetekben viszont az élelmiszer-biztonságot sodorhatná veszélybe ez az átcsoportosítás, amit mindenképp el kell kerülni. A technológia mellett proaktív, felelős szabályozásra van szükség, hogy a folyamatok ne okozzanak újabb visszafordíthatatlan károkat.
