
Az elmaradt forradalom
A jelenlegi okostelefon-piacon ennek épp az ellenkezője érzékelhető: a gyártók folyamatosan azon dolgoznak, hogy a készülékek javítása is egyre nehezebb legyen, nemhogy valaha lehetőség nyílna a modulok szabad cserélésére. Ha valaki most szeretne frissíteni a telefonján, kénytelen teljesen új eszközt vásárolni, még akkor is, ha csak a kamera vagy az akkumulátor vált elavulttá. Mindezek dacára sokan még mindig nosztalgiát éreznek, és újra meg újra visszagondolnak arra a pillanatra, amikor úgy tűnt, hogy lehetséges lesz a részleges, saját kezű frissítés.
A Project Ara, ha eljutott volna 2026-ig, könnyedén az iparági újrahasznosítás mintapéldájává válhatott volna. A moduláris frissítés óriási megtakarításokat eredményezett volna anyagban és pénzben egyaránt, az ökológiai lábnyom drámai csökkenésével. Az okostelefon a Thészeusz hajója modern megfelelője lehetett volna, amely minden frissítéssel és apró változtatással tovább halad egyéni útján.
A meg nem valósult lehetőségek
Például a javíthatóság terén a Project Ara a „javításhoz való jog” mozgalmának zászlóshajója lehetett volna. Ma, ha egy mobil jól javítható, az általában azt jelenti, hogy könnyebb benne például az akkumulátort, a kijelzőt vagy éppen a kamerát kicserélni, anélkül, hogy más, fontosabb elemeket is ki kellene dobni. Ha a projekt sikerrel járt volna, új szabványokat teremthetett volna, és talán egyre több gyártót vonzott volna be ebbe a nyitottabb, fogyasztóbarátabb irányba.
Modern példája ennek a Fairphone – a holland fejlesztésű mobil bővíthető, egyéni javításra és alkatrészcserére készült. A Fairphone valamennyire sikeres is, a közel 6 hüvelykes kijelző és 4000 mAh-s akkumulátor sem számít ma már ritkaságnak, de az évek múlásával a kompatibilitás így is egyre nehezebbé válik. Az új technológiai trendek, például a gyorsabb processzor vagy a fejlettebb kamera minden új modellben új követelményeket szülnek, ami az alkatrészcserét végül megdrágítja vagy ellehetetleníti.
Miért bukott el a modularitás?
A moduláris technológia igazi elterjedéséhez több, egymástól független szereplő kellett volna. Kialakítani egy hardver-ökoszisztémát, ahol például bármelyik hangszórógyártó szabadon fejlesztheti a saját modulját, és azt minden telefonba be lehet illeszteni – ehhez iparági szintű együttműködés kellett volna. A gyártók azonban nem láttak elég garanciát, ráadásul az eladások volumene sem kecsegtetett nagy profittal.
A Google végül felhígította a koncepciót, majd később ismét egyre zártabbá tette az elképzelést. Hasonlóval próbálkozott a Motorola is a Moto Mods rendszerrel, de szintén nem alakult ki tartós gyártói és felhasználói bázis. A moduláris jövőbe vetett lendület szépen lassan alábbhagyott, utat engedve a mindenestül cserélhető, újabb és újabb modellek uralmának.
A hiányzó jövő utáni vágy
Lehet, hogy a Project Ara sosem válhatott volna valósággá: a ráépülő iparági modellek, szabványok, gyártók és felhasználók túl nagy rizikót jelentettek mindenki számára. Logikailag talán nem is volt életképes, a szívünk azonban újra és újra visszakívánkozik abba a rövid ideig létező jövőbe, amely sokkal fenntarthatóbb, szabadabb, kreatívabb mobilhasználatot ígért. Ma már csak akkor gondolunk vissza rá, amikor az újabb, tökéletesen működő telefonunkat azért kell lecserélni, mert valamelyik részegység elavult. Pedig majdnem sikerült valami igazán forradalmit létrehoznunk – de végül a régi utat választottuk.
