Kozmikus energia a jég alatt
Ha a kozmikus sugarak eltalálják a felszín alatti víz- vagy jéglerakódásokat, a vízmolekulák szétválnak, miközben kis elektronok szabadulnak fel. Néhány földi baktérium képes felhasználni ezeket az elektronokat energiaforrásként, hasonlóan ahhoz, ahogy a növények a napfényt hasznosítják. Ezt a folyamatot radiolízisnek hívják, és segítségével az élet fennmaradhat teljes sötétségben, fagyos mélységekben is, ahol a napfény sosem jár.
Hol lenne a legnagyobb az esély?
Számítógépes szimulációkkal vizsgálták, mennyi energia termelődhetne így a Marson, valamint a Jupiter és a Szaturnusz jeges holdjain. A legtöbb potenciál az Enceladus (a Szaturnusz jeges holdja) felszín alatti tavaiban rejlik, utána következik a Mars, majd az Europa (a Jupiter holdja). Ezeken az égitesteken a vastag jégrétegek alatt rejtőzhet víz.
Új lakhatósági zóna születik
Felbukkan egy új fogalom: a radiolízis-lakhatósági zóna (Radiolysis Habitable Zone). E régiók nem a csillagtól mért távolságon, hanem azon alapszanak, hogy a felszín alatt legyen víz, valamint hogy a kozmikus sugárzás elérje azt. Ez a tágabb feltétel egyre több helyen teremthet esélyt az életre a világegyetemben.
Útmutatás új kutatásokhoz
A jövő űrmisszióiban nemcsak a felszínt, hanem a felszín alatti zónákat is vizsgálni kell majd, olyan műszerekkel, amelyek képesek kimutatni a kozmikus sugárzás által létrehozott kémiai energiát. Az eredmények azt sugallják, hogy még a legsötétebb és leghidegebb helyeken is adottak lehetnek a feltételek az élet fennmaradásához a Naprendszerben.
