Genetikai áttörés a túlélésért
A Tennessee-i és a kentuckyi egyetemek, valamint az Amerikai Erdészeti Szolgálat kutatóinak összefogásával először fejtették meg teljes egészében a fehértölgy genetikai állományát. Ez a mérföldkő nem csupán a faj történetébe enged új betekintést, hanem lehetővé teszi azon genetikai markerek azonosítását, amelyek ellenállóbbá teszik a tölgyeket a kártevőkkel, betegségekkel és a klímaváltozással szemben. Nem elhanyagolható tényező, hogy a genetikai kutatások révén hosszabb távon növelhető az életképes csemeték száma, biztosítva így a tölgyerdők fennmaradását.
A fehértölgy szerepe és felhasználása
A Tennessee és egész keleti Észak-Amerika erdeiben honos fehértölgyet számos állatfaj – emlősök, madarak, rovarok és gombák – használja élő- és táplálkozóhelyül, miközben a talaj egészségéhez is hozzájárul. Sokan mégis elsősorban kiváló minőségű fájáról ismerik, amely nélkül például a lynchburgi Jack Daniel’s lepárló sem tudna whiskyshordókat gyártani, ugyanakkor a fehértölgy ökológiai fontossága felbecsülhetetlen.
Kísérleti erdők és magbankok
A Margaret Finley Shackelford Orchard Complex több mint száz hektáron működtet kísérleti erdőtelepítéseket Tennessee-ben. A kutatók itt szelektált csemetéket ültetnek vegyesen más tölgyfajokkal, majd figyelik, hogy melyik faj tud érvényesülni intenzív versenyhelyzetben. Meglepő módon a hagyományos erdőgazdálkodási várakozásokkal szemben például a cseresznyekérgű tölgy (cherrybark oak) rendkívül jól bírja a versengést, és gazdagítja az állományt. Már most több ezer kísérleti fa növekszik ezekben az ültetvényekben, és a cél további területek visszaerdősítése tölgyekkel.
Sikeres fajok és fenntartható jövő
Több mint húsz fafaj kísérletei zajlanak, de a fehértölgy, a vízitölgy (water oak) és a cseresznyekérgű tölgy (cherrybark oak) bizonyultak a legsikeresebbnek. Ezek a lombos fák nemcsak ipari termék alapanyagaként, hanem élőhelyként is kulcsfontosságúak. A fehértölgyön végzett genetikai vizsgálatok 1973-ban indultak, és azóta folyamatosan bővítik a magbankokat is, hogy a genetikai sokféleség garantált legyen. A cseresznyekérgű tölgy már stabil, produktív maggyűjteménnyel rendelkezik, amelyből a következő években egyre több csemetét nevelnek.
Összességében elmondható, hogy a legmodernebb genetikai módszerek, a szelektív erdőgazdálkodás és a magbankok fejlesztése olyan új lehetőségeket teremt, amelyek nélkül a tölgyerdők alkalmazkodóképessége, valamint a faipar és a biodiverzitás jövője is bizonytalan lenne. Az erdők sorsa azon múlik, mennyire tudjuk tudatosan és precízen kezelni biológiai erőforrásainkat a csökkenő erdőterületek és a folyamatosan növekvő emberi népesség mellett.
