A bálnavadászat titkai: ősi szigonyok írják át a múltat

Ősi technológia nyomában

Ez a felfedezés jól illusztrálható azzal, hogy a csapat eredetileg csak azt szerette volna feltérképezni, milyen tengeri fajokat fogyasztottak a prekolumbiánus Sambaqui-kultúra tagjai. Az azonosított cetfélék közül a legtöbb csont a déli simabálnától származik, de jelentős mennyiségben voltak jelen a hosszúszárnyú bálnák csontjai is. Mindössze 37 csontból formáztak ékszereket vagy egyéb tárgyakat, ám az igazi fordulatot egy doboznyi furcsa, korábban botnak hitt tárgy hozta. Kialakításuk – üreges középrész, kifaragott csúcs – azonnal felismerhetővé tette: ezek szigonydarabok.

Az idő próbáját kiállták

A szigonyokból vett apró minták radiokarbon-vizsgálata 4710 és 4970 éves eredményt adott. Ezek a példányok tehát több mint ezer évvel idősebbek az eddig ismert legrégebbi, arktiszi és szubarktiszi régészeti leleteknél. A szigonyokat teljes egészükben bálnacsontból, főleg bordákból készítették kiemelkedő szakértelemmel.

Újraírják a múltat

Ezzel együtt bebizonyosodott, hogy a brazil őslakos közösségek sokkal fejlettebb tengeri technológiával rendelkeztek, mint korábban gondolták. Eddig úgy vélték, a Sambaqui nép csak kagylókat gyűjtött, halat fogott – ez a felfedezés viszont egyértelműen bizonyítja a bálnavadászatot is. Bár nem állapítható meg teljes bizonyossággal, hogy a szigonyokat kizárólag bálnára, és nem például fókára használták, az viszont tagadhatatlan, hogy Brazília trópusi partjain is jelen volt ez a tengeri vadászati forma.

Ez a váratlan felfedezés új távlatokat nyit a bálnavadászat eredetének és fejlődésének megértésében, miközben átírja a múltat – és lerombolja az északi féltekéhez kötött sztereotípiákat.

2025, adminboss, www.livescience.com alapján