Nem, Donald Trump nem árvízment, az árvízriadók sem.

Nem, Donald Trump nem árvízment, az árvízriadók sem.
A Texas Hill Country-t sújtó villámárvizek ismét rámutattak, hogy a legmodernebb előrejelzések és riasztórendszerek ellenére az életmentéshez jóval több kell egyszerű adatoknál és mesterséges intelligenciánál. Az árvízvédelem akkor lesz igazán hatékony, ha megbízható a felkészültség, tudatos a lakosság, és helyesen kezeljük a veszélyérzetet.

Miért nem elég a technológia?

Bár sok helyen működnek kifinomult MI-modellek és riasztórendszerek, önmagukban az adatok kevesek. Az emberek reakciója, kockázatértékelése és végső döntései kulcsfontosságúak minden ilyen helyzetben, ezeket pedig nem lehet az MI-re bízni. Kutatások bizonyítják: pusztán technikai információk többnyire még veszélyhelyzetben sem ösztönzik cselekvésre a lakosságot.

Az ember szerepe

Az árvizeken már átesett emberek általában jobban felismerik a veszélyeket, mint akik még sosem éltek át ilyet. Az utóbbi csoport tagjai gyakran nem értik igazán a különböző árvíztípusokat, például a gyorsan kialakuló villámárvizeket vagy a vihardagályokat. A helyi hivatásosokat rendszeresen kiképzik, de a lakossági felkészítés általában hiányos.

Milyen a jó riasztás?

A Texas Vízügyi Testülettel együttműködve új üzenetsémákat dolgoztak ki a közösségek számára. Például a klasszikus “Ne hajts elárasztott útra!” szlogent a fiatalok számára így fogalmazták át: “Óvd a verdád, ne hajts a vízbe!” Ez a tapasztalatok szerint jobban célt ér a 20–30 éves korosztályban, akik hajlamosak alábecsülni a veszélyeket, de nagyon ragaszkodnak az autójukhoz.
A riasztásokkal kapcsolatban gyakori panasz, hogy mindenki mást ért az “árvízriadó” kifejezés alatt. Egyesek a vízszintérzékelő rendszerekre gondolnak, mások a telefonos üzenetekre vagy a szirénákra. Ráadásul sokan már immunissá váltak a gyakori figyelmeztetésekre: “Újabb árvízriadó? Arra már rá sem hederítek.” Emiatt egyre nehezebb mindenkit elérni.


Túl sok a riasztás?

A szövetségi katasztrófavédelem (FEMA) és a kommunikációs szakemberek egyre inkább aggódnak az úgynevezett riasztási fáradtság miatt. Ha túl gyakran vagy túl általánosan riadóztatnak, az emberek előbb-utóbb figyelmen kívül hagyják a figyelmeztetéseket. Még nem tudni pontosan, mikor fordul ez a veszélyérzet tényleges csökkenésébe, de az biztos, hogy sokan azt gondolják: “Úgysem nálam van a baj”, ezért akár elárasztott utakra is rákanyarodnak.

Technika, közösség, hatékonyság

Az Egyesült Államokban és más országokban jelenleg azt vizsgálják, hogyan lehet a technikai rendszereket (például a cellás riasztásokat vagy a helyi bejelentkező szolgáltatásokat) hatékonyan ötvözni a közösségi és személyes kapcsolati hálókkal. A legsikeresebb stratégia az, ha egy üzenet több csatornán is eljut az emberekhez: az automata riasztás mellett szóban, helyi fórumokon vagy egymásnak adva tovább a hírt. Ez különösen akkor fontos, ha az infrastruktúra sérül vagy kiesik – ilyenkor sokszor csak a közösségi hálózatok tudják pótolni a hivatalos rendszereket.

Az emberi döntés semmivel sem helyettesíthető

A valódi eredményhez elengedhetetlen, hogy a kommunikációs üzenetek igazodjanak a célcsoporthoz, és legyen rendszerszintű átfedés a tájékoztatási formák között. Az MI és a technológia támogatja ugyan az emberek döntéseit, de soha nem veheti át a helyüket. Ha az a cél, hogy minél többen biztonságban legyenek egy árvíz idején, akkor a folyamat végén továbbra is az emberi figyelem és józan ész számít igazán.

2025, adminboss, www.livescience.com alapján

  • Te mennyire bízol a technológiában, amikor veszélyhelyzet van?
  • Te szerinted mikor szabad riasztást figyelmen kívül hagyni?
  • Te segítenél másoknak, vagy csak magadra vigyáznál ilyen helyzetben?




Legfrissebb posztok