Új nézőpontból a Hold túloldalán
Az Artemis II legénysége – Reid Wiseman, Victor Glover, Christina Koch és Jeremy Hansen – elsőként láthatja majd a Hold kivilágított túloldalát emberi szemmel. Ez különösen fontos, mivel eddig csak műholdas és Apollo-missziós felvételek, valamint több évtizedes kutatási anyagok álltak rendelkezésre. Az űrhajósok élőben, saját szemükkel és képzett elméjükkel vizsgálhatják a felszínt és annak árnyalatait. A Hold színeinek tanulmányozása kiemelt jelentőségű, hiszen azok geológiai folyamatokról, a felszín keletkezéséről és múltbéli változásairól is árulkodnak.
A színérzékelést korábbi Apollo-missziós űrhajósok is hangsúlyozták: Alan Bean például festőművészként örökítette meg holdbéli élményeit, Harrison Schmitt pedig legendás módon fedezett fel egy narancsszínű porfoltot, amely később vulkanikus eredetre utalt.
A tudományos kívánságlista
A misszió előtt a négyfős csapat 15 jellegzetes holdi képződményt tanult meg azonosítani, amelyek között kiemelhető az Orientale-medence. Ez a hatalmas kráter egy, 3,8 milliárd éve becsapódott aszteroida nyomán keletkezett; a Földről nézve a Hold peremén, az ismert és ismeretlen régiók határán fekszik. Az ütközés következtében keletkezett törmelékhullám 11-szer magasabb volt, mint a Mount Everest, majd két órán át alakította a medencét, mire megszilárdult.
Az Orientale mellett megfigyelik az Ohm-krátert is, amely világos sugaraival friss becsapódásról árulkodik, valamint a sötét, kőzetolvadék nyomait mutató Pierazzo-krátert. Az észlelések során a Glushko-krátert is tanulmányozzák, amely a Hold peremén található, és viszonylag fiatalnak számít.
Valós idejű megfigyelések és kommunikáció
A repülés alatt az űrhajósok nemcsak a felszínt, hanem a Holdra csapódó törmelékek által okozott felvillanásokat is figyelik. Az előzetes felkészítés során a csapat megtanulta, hogyan tudnak részletes és pontos észleléseket továbbítani a Földön dolgozó tudósoknak, akik például a Houstonban található Johnson Űrközpont két háttérszobájában várják az élő beszámolót. Kelsey Young, a küldetés tudományos vezetője a Mission Control központjában irányítja a megfigyelések koordinálását, ahol most először külön tudományos konzol is várja a munkatársakat.
Mindeközben a legénység már 160 000 kilométeres távolságból is megkezdte első beszámolóit, az igazi izgalmak azonban csak most következnek, amikor végre emberi szem vizsgálja át a Holdat – közelebb hozva ezt a misztikus égitestet, mint az Apollo-korszak vége óta bármikor.
