Fészek a csontban: váratlan leleményesség
A méh ásni kezdett a barlang finom, agyagos iszapjában, amíg bele nem ütközött a hutia állkapcsában maradt üregekbe. Pontosabban: ezek a fogak helyei, az úgynevezett alveolusok, pontosan megfeleltek egy méhfészek méreteinek. Bár a fogak rég eltűntek, az üreges terek még érintetlenül maradtak. Idővel újabb méhek is meglátták a lehetőséget ebben a furcsa környezetben, s egymás után költöztek be ezekbe a természet adta kis lakásokba.
Hosszú idővel az állatok eltűnése után paleontológusok fedezték fel a különleges maradványokat a kövületté vált üledékkel kitöltött barlangban. Ezt a felfedezést majdnem elszalasztották: a hagyományos preparálás során a paleontológusok általában minden üledéket eltávolítanak a csontüregekből, ám most különös odafigyeléssel vizsgálták a leleteket – így bukkantak rá a sima, méhviaszos belső falakra.
Darazsak vagy méhek? A tévedésből világszenzáció
Elsőre a kutatók darázsfészekre tippeltek, mert korábban Montana államban gyűjtöttek már darázskokonokat dinoszaurusz-kövületek között. Egy gyors publikációra gondoltak a témában, de amikor részletesen utánanéztek az ősmaradványoknak, feltűnt, hogy ezek a fészkek nem darázsépítmények voltak: nem rágott növényanyagból készültek, hanem simák és fényesek voltak. A méhek viasszal bélelik fészküket, vízálló, csiszolt felületet hozva létre – az igazság tehát napvilágra került: méhek, nem darazsak fészkeltek az ősi csontüregekben.
Ennek fényében a lelet igazi különlegességgé vált. Egyetlen előzmény ismert, amikor méhek egy barlangban fészkelték be magukat, de olyan még nem történt, hogy már meglévő fosszilis csontüregeket változtatás nélkül használtak volna. Korábban egy tanulmány említett méheket, amelyek emberi csontokat fúrtak ki, de ott nem meglévő üregekbe, hanem frissen készített járatokba költöztek.
Mentőakció a barlangnál, csontfészkek mindenhol
A kutatók a Cueva de Mono barlangban bukkantak mindezek nyomaira, ahol évszázadokon át óriás gyöngybaglyok hordtak zsákmányt, így gyűlt össze temérdek hutia- és más maradvány. A felfedezéseket egy váratlan esemény gyorsította fel: a barlangból csatornázási céllal szennyvíztározót akartak kialakítani, ezért a paleontológusok sietve kimentették a lehető legtöbb fosszíliát.
A vizsgálatok során beigazolódott: nemcsak hutia állkapcsokban találtak méhfészkeket, hanem például egy ősi lajhár fogának belsejében és egy hutia csigolyájában is. Egyes üregekben hatszoros fészekrendszer is volt: a méhek egymás üres járataiba költöztek be, mint a matrjoskababák.
Miért költöztek a méhek a barlangba?
A különös viselkedésre is akadt magyarázat. A barlang környékét éles, lyukacsos karsztos mészkő borítja, ahol gyakorlatilag nincsenek természetes talajrétegek. Ami kis föld marad, az esővel mind bejut a barlangokba, ott lerakódva alkot némi, fészeképítéshez szükséges üledéket. A föld alatti agyagos foltok így felbecsülhetetlen értékű titkos helyszínekké váltak az odúlakó méhek számára.
Az alkalmazkodás diadala
A felfedezés új példája annak, hogyan alkalmazkodik az élet a legváratlanabb helyzetekben: egykor lakmározó baglyok csontbankjából veszélyeztetett méhek menedéke lett, akik a szinte teljesen hiányzó föld híján csontüregekbe építették otthonukat. A kutatók további érdekes leleteket várnak a barlangból, hiszen még sok történet rejtőzik a kővé vált maradványok között.
