
Képtelen véletlen vagy mindennapos folyamat?
A nagy kérdés azonban mindig is az volt: lehet-e ekkora szerencséje a Földnek? A klasszikus elmélet szerint a szupernóvának pont megfelelő közelségben kellett felrobbannia – elég közel a radioaktív anyagok átadásához, de nem annyira, hogy elpusztítsa a törékeny protoplanetáris korongot. Ez szinte lehetetlen együttállásnak tűnik.
Ám a szupernóvák nemcsak anyagot löknek ki magukból: ők az univerzum legerősebb részecskegyorsítói is. Robbanásukkal elképesztő mennyiségű nagy energiájú részecskét – úgynevezett kozmikus sugárzást – hoznak létre, amelyek jóval túlterjednek a robbanás maradványain. Korábban a Naprendszer keletkezésének modellezésekor ezt a tényezőt szinte teljesen figyelmen kívül hagyták.
A kozmikus sugárzás fürdője
Szuperszámítógépes modellek szerint, amikor a fiatal Naprendszer egy ilyen kozmikus sugárzásban „fürdött” – ami könnyen előfordul egy csillaghalmazban –, a protoszoláris korongba becsapódó kozmikus sugarak magreakciókat indítottak el, amelyek természetes úton hoztak létre radioaktív alumínium-26-ot és hasonló elemeket.
A meglepetést az jelentette, mennyire hatékony ez a folyamat. Egy átlagos, kb. 3,3 fényévnyire (1 parsecnyire) felrobbanó szupernóva épp elég radioaktív anyagot termel, hogy beindítsa a Földhöz hasonló bolygók kialakulását, miközben a por- és gázkorong is épen marad.
Gyakori Föld-típusú bolygók?
Sok Naphoz hasonló csillag csillaghalmazokban születik, ezek gyakran tartalmaznak nagytömegű csillagokat, amelyek rendre szupernóvává válnak. Ha a kozmikus sugárzásban való „fürdőzés” általános jelenség az ilyen térségekben, akkor a Földhöz hasonló, vízben szegény sziklás bolygók sem annyira kivételesek, mint gondoltuk.
Persze sok más tényező is kell a lakható bolygóhoz. Úgy tűnik azonban, a Föld születéséhez nem csodába illő szerencse, hanem egy gyakoribb, univerzális fizikai folyamat kellett. Néha a nagy megfejtés éppen a szemünk előtt marad észrevétlen.
