
Európa ébredése: Sietséget diktál a hiány
Jelentős, hogy az EU a következő évtized közepére azt a célt tűzte ki, hogy évente felhasznált ritkaföldfémjeinek legalább 10 százalékát maga termelje ki, 40 százalékát helyben dolgozza fel, és 25 százalékát újrahasznosítsa. Az uniós vezetők végre felismerik, hogy ha továbbra is Kínára hagyatkoznak, az fennakadásokat, kiélezett versenyt és függőséget is jelenthet a jövő technológiai fejlődésében. A stratégia kulcsa most abban rejlik, hogy gyorsítsák a belföldi bányászatot, az engedélyezési folyamatokat, s közben megtalálják a közös hangot a helyi lakossággal és a szabályozókkal.
Láthatatlan bánya: norvég úttörők Ulefossban
A Rare Earths Norway tavaly júniusban fedezte fel Európa eddigi legnagyobb ismert ritkaföldfém-lelőhelyét, a Fen karbonatit-komplexumot, amely Ulefoss kisváros alatt húzódik meg. A becslések szerint mintegy 8,8 millió tonna ritkaföldfém-oxidot rejt, amelyből 1,5 millió tonna nagy értékű elem, például a neodímium és a prazeodímium – ezek kulcsfontosságúak az elektromos autók, szélturbinák, robotok és hadiipari berendezések gyártásában.
A vállalat egyedülálló módon a „láthatatlan bánya” koncepcióját vezeti be: egy hosszú, keskeny alagútban bányásznak majd, amely a település alatt húzódik, s a kitermelés után a keletkező üregeket hulladékkal töltik vissza. Ez a módszer minimálisra csökkenti a felszíni zavarokat és a környezeti terhelést.
Jól mutatja a projekt társadalmi elfogadottságát, hogy akár 300 ingatlant is érinthet, mégis számottevő helyi támogatást tapasztalnak – igaz, a stabilitás és a hulladékkezelés körüli aggályok miatt elengedhetetlen a folyamatos párbeszéd.
A Rare Earths Norway most azért lobbizik, hogy felgyorsított engedélyezést és árgaranciákat kapjon, mert e lépések nélkül kevés esélyt látnak arra, hogy tartsák a lépést Kínával vagy az Egyesült Államokkal. A vállalat célja, hogy a 2030-as évek első felére már termelésbe álljon.
Egy város, amelynek tényleg költöznie kell
Svédországban, a sarkkörön túl fekvő Kirunában a helyzet sajátos módon más: itt az LKAB nevű állami bányacég olyan volumenű vasércbányászati projektet folytat, amely miatt teljes városrészeket kell áthelyezni. Ugyanis a város alatt húzódó ércmező bővítése miatt akár hatezer lakosnak kell átköltöznie, és 2 700 otthont kell áthelyezni a vadonatúj városközpontba – mindez 22,5 milliárd svéd koronás, körülbelül 840 milliárd forintos költséggel jár.
A költözés egyik leglátványosabb momentuma az volt, amikor 2025 augusztusában egy 672 tonnás, 113 éves fatemplomot egyben, 3 kilométerrel odébb szállítottak. Ilyen mértékű városáthelyezés nem volt még a világon.
Bár a város mozgatására nem a ritkaföldfémek felfedezése kényszerítette a céget, jelentős, hogy az újonnan feltárt Per Geijer-lelőhely rendkívüli potenciált rejt a kontinens ellátásbiztonsága szempontjából. Az LKAB most arról tárgyal az EU döntéshozóival, miként lehet igazán gazdaságossá tenni a bányászatot ilyen lépték mellett.
Európa ásványi öntudatra ébredhet?
A norvég Fen-lelőhely önmagában képes lehet az EU következő évekbeli ritkaföldfém-igényének tekintélyes részét fedezni, ráadásul a sarkvidéki feltárások európai zászlóshajói lehetnek a „nyersanyag-önrendelkezés” programjának. Ez a kvázi „ásványi szuverenitás” napjainkra már politikai prioritássá lépett elő, egyre szorosabban igazodva az EU új, kritikus nyersanyagokról szóló törvényéhez, amely előírja a minimális hazai kitermelési arányokat.
A nagy kérdés immár az, hogy képes-e az unió minden eddiginél gyorsabban és hatékonyabban reagálni a piaci, technológiai és geopolitikai kihívásokra. Az események láncolata itt még nem ért véget; Európa számára talán most tényleg eljött az idő, hogy végre tettekre váltsa a nagy szavakat.
