A jelentéktelennek tűnő jelektől a világhírű felfedezésig
A Mullard Rádiócsillagászati Obszervatórium, amelynek megépítésében Bell Burnell is részt vett, nem éppen futurisztikus létesítmény volt: girbegurba huzalok és kábelek, mintha borsókarókra tervezték volna, 77 000 négyzetméteren (nagyjából 57 teniszpályányi területen). Egyedül ő felelt a működtetéséért és az adatok elemzéséért. Hetekig csak egy furcsa, ismétlődő zaj tűnt fel az adatáradatban. Mégis, sokáig csak minden tízmillió mérésből egyszer bukkant fel, így Hewish először gyorsabb magnót javasolt.
Egy hónapos csend után 1967. november 28-án váratlanul egy, 1,3 másodpercenként felvillanó jelre bukkant. Hewish elsőre lemaradt róla a téves időzítés miatt, ám végül „öt perccel később ott volt, csak rosszul számoltuk ki, mikor lát rá a teleszkóp.” Ahogy telt az idő, a különös jelekből egyre többet találtak: összesen négyet, különböző égterületeken.
Médiacirkusz, szkepszis és a valódi magyarázat
A felfedezést benyújtották közlésre, ám a sajtó gyorsan tele lett idegenekről szóló pletykákkal és szexista kérdésekkel – például, hogy Bell Burnell magasabb-e, mint Margit hercegnő, vagy hány udvarlója van egyszerre. Hamar kiderült, hogy nem földönkívüliek jeleiről van szó. 1968-ra már tucatjával azonosítottak ilyen ismétlődő jeleket.
A legérdekesebb rész még csak ezután jön: Thomas Gold asztrofizikus igazolta, hogy az újonnan megfigyelt rádiópulzárok valójában gyorsan forgó neutroncsillagok, amelyek rendkívül nagy tömegük miatt szupernóva-robbanás után maradnak vissza, és forogva rendszeres rádiójeleket bocsátanak ki – mintegy kozmikus világítótornyokként.
A Nobel-díj árnyéka és az utólagos igazságtétel
1974-ben Hewish és Martin Ryle vehette át a fizikai Nobel-díjat a pulzárok felfedezéséért, míg Bell Burnell neve lemaradt az elismertek soráról, amit sokan csak „No-Bell” díjnak csúfolták. Ő maga mégis optimistán fogadta a mellőzést, úgy vélte, a diákoknak csak kivételes esetben járna Nobel-díj.
Mégis, Jocelyn Bell Burnell örökségét már senki sem kérdőjelezi meg. Később röntgen- és gamma-csillagászattal folytatta pályáját, és 2018-ban is komoly (és pénzügyi jelentőségű) elismerésben részesült, amelyet teljes egészében ösztöndíjalapba ajánlott fel. Az igazi csillagászati áttörés azonban örökre az ő nevéhez fűződik.
