Két külön világ a felszín alatt
A kanadai Brit Columbia és Kalifornia között élő kardszárnyúak, az úgynevezett átmeneti (transient) orka-populáció eddig egységesnek tűnt, azonban 16 éven át gyűjtött adatok alapján világossá vált: két külön csoport él ezen a vidéken. A belső partvidéki orkák sekély, zegzugos öblökben és szigetek között vadásznak kisebb tengeri emlősökre, mint a borjúfókák vagy a tengeri disznók. Ezzel szemben a külső partvidéki, nyílt tengeri orkák hatalmas távolságokat járnak be, akár 120 km-re a parttól is, és főként nagytestű zsákmányt ejtenek – például kaliforniai oroszlánfókákat, elefántfókákat, szürke bálnaborjakat vagy fehéroldalú delfineket.
Külön élet, külön veszélyek
Az új kutatás során összesen több mint 2200 észlelt egyedet vizsgáltak, legalább 16 év adatai alapján, így sikerült feltérképezni, hogy a belső partvidéki populáció körülbelül 350 egyedből, míg a külső, nyílt tengeri állomány mintegy 210 tagból áll. A belső partvidéki orkák rendszerint hat kilométeren belül maradnak a parttól; öblök térségében és a Salish-tengeren mozognak, és általában kisebb, ötfős csoportokban vadásznak. A külső állomány jellemzően a kontinentális self pereméhez közel, tengeri mélyedésekben vadászik, nagyjából 20 km-re a parttól – nem ritka a kilenctagú, összetartó csapat sem, hatalmas vadászterülettel.
Szinte sosem találkoznak – és ez gond
Bár mindkét csoport hatalmas területet használ Alaszka déli részétől egészen Kalifornia déli csücskéig, közös észlelésük ritka: ezerből kevesebb mint egyszer fordul elő. A ritka találkozások során is feltűnő, mennyire idegenként viselkednek egymással, időnként agresszíven reagálnak. Emellett a tudósok szerint a külső vizeken, ahol jóval nehezebb kutatni, további, eddig ismeretlen populációk is élhetnek.
Külön védelmet igényelnek
Mivel a két csoport eltérő módon él, eltérő veszélyek fenyegetik őket – például bizonyos zsákmányfajok eltűnése vagy az emberi tevékenység hatásai. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egyetlen védelmi stratégia kiterjeszthető mindkettőre. Hatékony megóvásukhoz külön-külön, a sajátos életmódhoz és kockázatokhoz igazított természetvédelmi tervre van szükség.
