A Carrington-esemény nyomában
1859. szeptember 1-jén Richard Carrington brit csillagász óriási fényvillanást figyelt meg a Napon, amelyet azóta is a legnagyobb napkitörésként tartanak számon. A kitörést követő geomágneses vihar csaknem egy hétig tartott, és világszerte látványos sarki fényeket eredményezett. Akkoriban még nem voltak műholdak, a technológiai infrastruktúra szinte teljesen védett volt az űridőjárás hatásaival szemben.
Veszélyben a műholdak
Az ESA legújabb, a műveleti központjában (Darmstadt, Németország) végzett szimulációi azt mutatják, hogy ma már minden egészen másként nézne ki. A szimuláció egy asztali gyakorlat keretében készült, több ESA-részleg közreműködésével, a Sentinel–1D műhold 2029-es indítására készülve.
A képzeletbeli forgatókönyvben egy X45-ös erősségű napkitörés – amely ötször erősebb a valaha mért legnagyobbnál – éri el a Földet, majd alig 15 órával később egy, 7,1 millió km/h sebességű koronakitörés (CME) csapódik be. Ez elég lenne ahhoz, hogy Carrington-szintű geomágneses vihar alakuljon ki.
Háromfrontos támadás a műholdak ellen
Lényeges hangsúlyozni, hogy a műholdakat három fő veszély fenyegetné. Elsőként a napkitörésből érkező nagyenergiájú részecskék leállíthatják vagy tartósan károsíthatják azokat az eszközöket, amelyek túl messze keringenek a Föld mágneses védőburkától. A második hullámban érkező sugárzás kommunikációs zavarokat és navigációs hibákat okozna, növelve az ütközések kockázatát. Végül a koronakitörés felfújná a felső légkört, akár négyszeresére növelve a légellenállást a műholdakra, amelyek így vagy elégnek a légkörben, vagy irányíthatatlanná válnak és lezuhanhatnak.
Közelmúltbeli ízelítő és globális kockázatok
Friss emlék a 2024. májusi geomágneses vihar, amely a legerősebb volt az elmúlt húsz évben, és a lebilincselő sarki fényeken túl több műholdat is kizökkentett az alacsony Föld körüli pályáról. Ennek következtében a GPS-rendszerek és mezőgazdasági gépek is meghibásodtak, több milliárd forintos károkat okozva.
De ez csupán töredéke annak, amennyibe egy újabb Carrington-esemény kerülne. Egy 2023-as tanulmány szerint már az észak-amerikai energiahálózatban is legalább 9500 milliárd forintos (2,6 billió USD) kárral lehetne számolni, a globális veszteségek pedig felfoghatatlan szintet érnének el.
Mikor történik meg – nem kérdés, hanem válasz
Az ilyen szimulációk jelentősége, hogy a kutatók egyre biztosabbak benne: nem az a kérdés, hogy lesz-e Carrington-szintű napvihar, hanem az, hogy mikor. Egy ilyen esemény átlagosan 500 évente történik, ami azt jelenti, hogy ebben a században is 20% körüli az esélye egy újabb óriásnapviharnak.
Ebből adódóan az egyetlen megoldás az előzetes felkészülés, hiszen a Föld körül keringő műholdak száma egyre gyorsabban nő, így egy későbbi vihar annál pusztítóbb és költségesebb lesz.
