
Múlt és matematika: hogyan születik egy rejtjel
A titkosítás lényege mindig is az volt, hogy egy üzenet tartalma csak annak legyen érthető, akinek szánták. Ehhez a „nyílt szöveget” (plaintext) különféle eljárásokkal alakítják át felismerhetetlen zagyvasággá (ciphertext), amelyet csak azok fejthetnek vissza, akik ismerik a titkos kulcsot. Nemcsak a hírszerzés, hanem a mindennapi pénzügyi tranzakciók és az online kommunikáció is kriptográfiai elveken nyugszik – ezért jelentőséggel bír, hogy miként védjük titkainkat.
Az egyik legegyszerűbb, de mára elavult rejtjel a Caesar-kód, amelyben minden betűt fix számú hellyel eltolnak az ábécében. Bár Julius Caesar még megbízott benne, ma már könnyedén visszafejthető, hiszen mindössze 25 kulcskombináció lehetséges.
Később megjelentek az ábécé összekeverésén alapuló, úgynevezett helyettesítő rejtjelek, amelyek elvben sokkal biztonságosabbak, hiszen 26! (azaz 403.291.461.126.605.635.584.000.000) kulcskombinációval nehezítik a visszafejtést. Mégis, az ilyen módszerek sem tökéletesek, mivel a betűk előfordulási gyakorisága – például az E betű dominanciája az angolban – még mindig árulkodó lehet. Ez a frekvenciaanalízis módszere, amely kulcsszerepet játszott a Kryptos első három részének megfejtésében is.
A Kryptos első üzenetei: amikor a Vigenère-rejtjel sem jelent akadályt
Az első két szövegrész, K1 (63 karakter) és K2 (372 karakter) már a bonyolultabb Vigenère-rejtjellel védte az információt. Ez a 16. században született módszer háromszáz évig feltörhetetlennek számított – nem véletlenül kapta a francia „le chiffre indéchiffrable” (a feltörhetetlen kód) nevet. Titka abban rejlett, hogy többféle Caesar-kód keverékéből állított elő egységesen torzított szöveget, a shiftelési kulcsokat három betű – például S, P, Y –, szabályos ismétlődésével meghatározva.
Mégis, a Kryptos megfejtői rájöttek, hogy ha a kulcs hosszát (három betű) kitalálják, a titkosítás visszabontja magát egyszerű Caesar-kódokká, ahol ismét csak működik a frekvenciaelemzés. Sanborn, a szobor készítője, költői kulcsokat választott: PALIMPSEST-et K1-hez (egy olyan írás, amelyet többször átírtak), és ABSCISSA-t K2-höz (ez az x-koordinátát jelenti a matematikában).
A harmadik, K3 szakaszhoz Sanborn már áttért a transzpozíciós módszerre, amelynél csupán összekeverte az üzenet betűit, így mindenki anagrammaként találkozott vele. Figyelemre méltó, hogy ismét a betűgyakoriság segített: nem voltak helyettesített karakterek, csak összekevert betűk.
Ki, mikor, hogyan: a megfejtők és a titkok háborúja
A Kryptos első három üzenetét 1999-re legalább három független csapat is feltörte. Jim Gillogly számítástechnikával, a CIA egyik elemzője, David Stein kézzel, a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) pedig már korábban, saját körben dekódolta a művet.
Mégis, egy összetett titok maradt: K4, amely 97 karaktert rejt, és 35 éven át minden próbálkozásnak ellenállt. A modern kriptográfiában már nem csupán leleményesség, hanem matematikai áttörés kellene ahhoz, hogy bizonyos típusú titkosításokat megtörjünk – ezek ugyanis hatalmas számok tényezőkre bontásával vagy más gyakorlatilag megoldhatatlan feladattal dolgoznak.
A negyedik rejtélyes rész: a megoldás hétköznapi oldala
Sanborn idén ősszel árverésen akarta értékesíteni a K4 megoldását, hogy megszabaduljon attól, hogy ő legyen az egyetlen, aki birtokolja ezt a titkot. Az árveréshez az eredeti kódtáblákat is fel akarta használni, amelyeket a Smithsonian Intézetben őriznek.
Ekkor lépett közbe a szerencse (és egy kis emberi mulasztás): két újságíró, Kobek és Byrne, egyszerűen hozzájutott a K4-hez kapcsolódó archív feljegyzésekhez, amelyek között ott volt a megfejtett szöveg is. Felkeresték az alkotót, aki azonban titoktartási nyilatkozatot akart velük aláíratni – ezt ők visszautasították. Fontos, hogy nem maga a kódtörés, hanem egy figyelmetlenség vezetett a titokhoz.
Ez a történet tanulságos: a modern titkosítást általában nem „matematikai áttörés” töri fel, hanem az emberi lánc leggyengébb láncszeme. A hackerek manapság inkább jelszólopásra, hibákra vagy egyszerű emberi tévedésekre vadásznak, semmint új matematikai módszerekkel törnének be – épp ahogy a K4-et is tulajdonképpen egy fiók mélyén lapuló cetli buktatta le.
A Kryptos mítosza tovább él
Sanborn nem örült a váratlan végkifejletnek, de a közönség tovább találgathat, mert a K4 szövegét vagy annak kódolását senki nem ismeri pontos részleteiben. Az előző három szakasz jelentése is rejtélyes maradt, ráadásul Sanborn tavaly bejelentette, hogy létezik egy ötödik rejtvény is (K5).
Összegzésül elmondható, hogy a Kryptos története tökéletes példája annak, hogy a titkok sokszor egészen prózai módon hullanak le – de a kíváncsiság, a logika és a rejtély iránti vágy továbbviszi a kriptográfia örökségét a jövőbe is.
