Lenne pénz, de hol a zöld?
Az eredeti cél 100 millió hektár gyep és erdő helyreállítása volt, ebből Szenegál 817 500 hektárt vállalt. Nem elhanyagolható tényező, hogy a kutatók szerint az eddig elültetett területek közül mindössze egyetlenegy volt zöldebb annál, mintha magára hagyták volna a természetre. Bár a projekt nem valós falat jelent, hanem mozaikszerűen létesített új fásított zónákat, ezeknek elvileg már a műholdképeken is láthatónak kellett volna lenniük. Mindazonáltal alig lehet változást észlelni.
A pénz útja is bonyolult. Bár eddig több mint 20 milliárd dollárt (megközelítőleg 7220 milliárd forintot) ígértek a nemzetközi szervezetek, az utolsó nagy ígéret 2021-ben 14,3 milliárd dollár (5130 milliárd forint) volt, ám ebből 2023 márciusáig csak 2,5 milliárd (több mint 897 milliárd forint) érkezett meg a térségbe. A 2011–2019 közötti időszakban a teljes projekt mindössze 149 millió dollárt (53,5 milliárd forint) kapott – ez elenyésző a vállalásokhoz képest. A pénzeket bonyolult bürokrácia lassítja, néhol a fogadó ország sem rendelkezik erre dedikált szervezettel, és a fejlesztési pénzek nagy része nem közvetlenül faültetésre megy, hanem kapcsolódó projektekre fordítják.
Mérhető-e egyáltalán a siker?
Miközben a Nagy Zöld Fal eredményeként jelentős munkahelyteremtés történt – például csemetekertek, ültetések, vagy éppen az új ültetvények őrzése –, ezek kizárólag szezonális jellegűek, így hosszú távú megélhetést nem nyújtanak. A projekt révén nőtt a gyantagyűjtés, illetve az arabmézgagyűjtés és az aszálytűrő termények hasznosítása, de ezt többnyire közösségi, szociális célú eredményként tartják számon, és kevesebb az ökológiai hatás.
Ökológiai értelemben a helyzet jóval sivárabb: műholdképes elemzések szerint a szenegáli 36 mintaterületből mindössze kettő lett zöldebb, mint a projekt kezdetekor, és abból is csak egy mutatott jelentősebb javulást a várakozásokhoz képest. A magyarázat prózai: az újonnan telepített, bár aszálytűrőnek mondott fafajok öntözés hiányában nem tudnak meggyökerezni, a kevés csapadék mellett pedig a nem védett facsemetéket gyakran lelegelik az állatok.
A megoldás a kontrollon múlhat
Ebből arra lehet következtetni, hogy eddig inkább a pénzekről és tervekről szólt a projekt, mint valódi zöld területekről. Gyakran csak a kiültetett fák vagy a kijelölt terület nagyságát mérik, nem pedig azt, hogy ténylegesen nőtt-e a növényzet, vagy csökkent-e az elsivatagosodás. Mostanra olyan európai, afrikai és kínai együttműködések indultak, amelyek műholdas nyomon követéssel mérik a valós eredményeket, de ezek még gyerekcipőben járnak.
Ahhoz tehát, hogy a Nagy Zöld Fal több legyen szimbolikus vállalásnál, elengedhetetlen lenne a pénzügyi transzparencia, a források helyi szintre juttatása és a digitális, műholdas megfigyelés felgyorsítása. Ez lenne a valódi modell a jövőre nézve: az elért, növényzet-alapú eredményeket kellene jutalmazni, és a tettek helyett végre a tartós változásra kellene koncentrálni.
