
A mítosztól a mérhető valóságig
A Draupner-hullám drámai megjelenése tudományos viták hullámait indította el arról, vajon hogyan keletkeznek ezek a rémisztő óriáshullámok, amelyeket angolul rogue wave-nek hívnak (különleges hullám). Francesco Fedele, a Georgia Tech docense vezetésével nemzetközi kutatócsoport több mint 18 év alatt, a Jeges-tengeren gyűjtött, összesen 27 500 hullámmintát elemzett – ez a valaha volt legnagyobb ilyen adatbázis. Minden egyes rekord 30 percnyi részletes hullámtevékenységet tartalmazott: magasság, gyakoriság, irány. Az eredmények alapján kiderült, hogy ezek a monstrumok valójában nagyon is a természetes, mindennapi hullámszabályok szerint keletkeznek – nem kellenek hozzájuk titokzatos, különleges erők.
Óriáshullám: nem kivétel, hanem szabály
Sokan úgy hitték, hogy az ilyen hullámokat az úgynevezett modulációs instabilitás okozza, amikor apró idő- és térbeli eltérések koncentrálják az energiát egyetlen gigászi hullámban. Ez az elmélet főként laboratóriumi csatornákra igaz, ahol az energia egyetlen irányba mozoghat. Mindezek ellenére a valós, nyílt óceánon egészen más erők hatnak. Fedele csapata nem talált bizonyítékot arra, hogy a modulációs instabilitás felelős lenne a Jeges-tengeri óriáshullámokért.
A kutatók szerint ezek a hullámok két egyszerű, jól ismert jelenség kombinációjából születnek: lineáris fókuszálás – amikor eltérő sebességű és irányú hullámok egyszerre, éppen egy helyen találkoznak –, valamint a másodrendű nemlineáris hatás, amely tovább torzítja és még magasabbra emeli a hullám csúcsát, akár 15-20%-kal. Ez a két természetes hullámjelenség találkozása magyarázza az óriáshullámokat.
Veszély és védelem: itt a mesterséges intelligencia
Mindezt figyelembe véve az óriáshullámok nem véletlenek, hanem az óceán természetes rendjére jellemző szélsőséges események. Különösen fontos hangsúlyozni, hogy ezek komoly veszélyt jelentenek a hajózásra, a part menti építményekre, az olajplatformokra – ezért is fontos a pontos előrejelzés. Fedele kiemelte: a jelenlegi modellek még mindig gyakran teljesen véletlenszerűnek kezelik ezeket a hullámokat, pedig már modellezhetők és magyarázhatók. Amerikai szövetségi szervezetek és az energetikai szektorban, például a Chevronnál is már használják az új előrejelző modelleket.
A következő lépésben Fedele mesterséges intelligencia segítségével elemzi a hullám-adattengert, hogy az algoritmusok felismerjék: milyen kombinációk – magasság, irány, időzítés – jeleznek előre egy lehetséges óriáshullámot. A cél, hogy a jövőben pontosabban lehessen figyelmeztetni a tengeri viharokra és extrém eseményekre.
Összességében elmondható: az óriáshullámok nem kivételek, hanem egy nagyon ritka, de természetes kombináció eredményei. Bár a hullámok mozgása kaotikusnak tűnhet, ezek a szörnyek is szabályszerű minták mentén alakulnak ki – ettől talán még félelmetesebbek.