Egy korszakalkotó, véletlen felfedezés
A Lunar Orbiter–1 fedélzetén egy Eastman Kodak kamerarendszer működött, amely automatikusan előhívta a filmeket, digitalizálta, majd továbbította a képeket a Földre. Az amerikai fejlesztésű űrszonda 1966. augusztus 10-én indult, és tizennegyedike után négy nappal állt Hold körüli pályára, mintegy 385 000 km-re a Földtől. Küldetésének célja eredetileg az volt, hogy leendő holdraszálló helyszíneket térképezzen fel az Apollo- és Surveyor-programok számára, ezért összesen kilenc fő- és hét tartalék leszállóhelyről készített felvételeket. Maga a Földről készült fotó teljesen spontán született, s a madridi Robledo de Chavela űrállomásra továbbították.
A technika csúcsa a Kádár-korban
A Lunar Orbiter–1 kamerája eredetileg hidegháborús kémműholdakon szolgált. Bár a képek nem voltak nagy felbontásúak, a Hold körüli pályáról készített fotók minden korábbinál részletesebb képet nyújtottak a felszínről. Az űrszonda 76 napig keringett, majd 1966. október 29-én szándékosan lezuhant a Holdra.
A földi önarckép reneszánsza
1968 karácsonyán Bill Anders, az Apollo–8 holdkomp pilótája készítette el a világhírű, színes „Földkelte” (Earthrise) fényképet, amely később kulturális ikonná vált. Az első, szerényebb minőségű, de történelmi jelentőségű 1966-os felvételt azonban már két évvel korábban átélhették az űrkutatás rajongói – most is érdemes fejet hajtani előtte.
