Aktív, érzékszervekre ható múltidézés
A kísérleti régészet lényege, hogy a kutatók nemcsak vizsgálják a régészeti tárgyakat, hanem maguk is elkészítik, kipróbálják azokat. Ma már gyakori, hogy kilenc méter magas középkori katapultokat építenek, ősi műtéteket végeznek kőeszközökkel, vagy autentikus római lakomákat rendeznek – olyan régies technikákkal, hogy a nagymamák is csak pislognak. Lényeges szempont, hogy nem elég tudni, mit csináltak elődeink, hanem azt is, hogyan, sőt, milyen érzés lehetett mindezt véghezvinni.
A hagyományos régészet unalmától a kreatív közösségi műhelyig
Sam Kean bevallja: mindig is érdekesnek tartotta a klasszikus régészetet, amely alapvető kérdéseket feszeget az emberiségről. Ennek ellenére a terepen kiismerhetetlenül unalmasnak találta, hogy kutatók napokat töltenek cserépdarabok portalanításával. A kísérleti régészet azonban sokkal élőbb, érzékszervi tapasztalatokkal teli világ: kihívásokat, kiaknázatlan kreatív energiákat és emberközeli történelmet hoz magával.
Katapultok, halmúmia és ősi műtétek
Kean új könyve írása közben maga is részt vett egy autentikus római lakomán, kipróbált egy ősi agyműtétet (trepanációt, amelyhez kőeszközt használt egy szarvasfejen), sőt, egy halat is mumifikált. Ezek az élmények gyakran nemcsak szórakoztatóak, hanem tanulságosak is: például kiderült, hogy az obszidiánból készült kőszerszám elképesztően éles – élesebb, mint a modern orvosi acél –, ugyanakkor nagyon gyorsan kicsorbul, és a vele végzett műtét kimerítő, idegőrlő feladat. Mindez rávilágít arra, hogy nemcsak a tárgyakat, de az emberi kitartást is újraértelmezhetjük ezekből a tapasztalatokból.
Még a hétköznapi technológiák is lenyűgözőek
Kean számára reveláció volt felismerni, mennyire ügyesek és kreatívak voltak elődeink. Ma a „technológia” szót szinte kizárólag kütyükre, elektronikára értjük, pedig régen a gyakorlati kémia, biológia – a növények és állatok pontos megfigyelése – legalább ennyire fejlett tudást jelentettek. Fontos szempont, hogy a kísérleti régészet nem pusztán díszlet: a tapasztalati tudás megmutatja, mennyi mindent értettünk félre a múltban.
Nemcsak tudomány, hanem önismeret is
Ennek ellenére a kísérleti régészetet gyakran éri az a vád, hogy inkább szórakoztató színjáték, mint tudományos módszer. De ha nincsenek írásos források – például az egyiptomi piramisok építésénél vagy a múmiakészítés rejtélyeinél –, kizárólag kísérletezéssel lehet közelebb jutni a megoldásokhoz, vagy éppen kizárni téves elméleteket. Ráadásul a főzés, a sörfőzés vagy akár egy római frizura rekonstruálása gyakran olyan új kérdéseket vet fel, amelyek egy íróasztal mögött sosem jutnának eszünkbe.
Ki lehet kísérleti régész?
Az aktív résztvevők tarka csapatot alkotnak: vannak hivatásos régészek, akik saját kutatási módszereiket bővítik ezzel, de éppoly fontosak a tapasztalati szakemberek – például séfek vagy fodrászok –, akik első olvasásra is meglátják, mennyire félreértenek a tudósok bizonyos eljárásokat. És ott vannak a lelkes laikusok is, akik szenvedélyből, saját kedvtelésből mélyednek el egy-egy témában akár hónapokat, éveket. Kulcsfontosságú, hogy az ősi hagyományokat továbbvivő vagy újraélesztő őslakos közösségek tudása felbecsülhetetlen: számos „elfeledett” technikát ők őriznek meg vagy tanítanak vissza a kutatóknak.
Az élmény, ami megváltoztatja a világképünket
A hétköznapi életben is átformálja az embert, ha megtapasztalja a régmúlt kézművességét: utcán sétálva Kean már nemcsak fákat lát, hanem felismeri a fafajokat, és azt is tudja, melyikből mi készült volna régen. A természet többé nem díszlet, hanem újra erőforrás, és újfajta kapcsolat alakul ki az anyagi világgal.
Az örök kíváncsiság hajtja előre
Kean még egy vágyott kalandját is megosztja: szeretne egy polinéz hajón az óceánon navigálni, a csillagok, a hullámok és a madarak mintázatát követve, ahogy régen tették. Így válik világossá, hogy a kísérleti régészet sosem unalmas: minden próbálkozás, minden újrateremtés egy lépés a múlt világa, önmagunk és a mindennapok mélyebb megértése felé.
A Vacsora Tutanhamonnal (Dinner with King Tut) nemcsak lebilincselő olvasmány, hanem kulcs egy letűnt világ pontosabb megértéséhez, ahol a mesterséges intelligencia helyett az emberi kéz és kíváncsiság jelentette a fő mozgatóerőt.
