Hogyan mérik a fekete lyukak tömegét?
A fekete lyukak közvetlenül nem láthatók, csak a környező anyagra vagy sugárzásra gyakorolt hatásuk alapján lehet őket beazonosítani. Csillagászati modellekre támaszkodva próbálják megbecsülni a tömegüket, de különösen a távoli, fiatal fekete lyukaknál nagy a bizonytalanság, hiszen messze vannak, és a mért adatok hibahatárral terheltek. Bár ez a most felfedezett fekete lyuk is a gigászok közé tartozik, nem ez az abszolút rekorder: feltehetően a TON 618 az eddig ismert legnagyobb, amelyet egy 2019-es tanulmány mintegy 66 milliárd naptömegre becsült.
A korai univerzum rejtélyei
Nem csupán a méretük az érdekes: az óriási fekete lyukak megjelenése a fiatal galaxisokban még mindig tudományos talány. A legtöbb tömegív galaxis magjában szupermasszív fekete lyuk található, ami alapján elképzelhető, hogy maga a galaxis és a fekete lyuk is együtt fejlődnek. Mégis, egyelőre nem világos, hogy ez a növekedés valóban együtt történik-e.
Az olyan fejlett műszerek, mint a James Webb-űrteleszkóp, egyre több hasonló rejtélyre világítanak rá, és azt sugallják: talán a galaxisok és fekete lyukaik az univerzum korai szakaszában sokkal gyorsabban nőhetnek, mint eddig gondoltuk. Olyan, mintha egy bölcsődében egy kisgyermek termete helyett LeBron James jelenne meg – egyszerűen nehéz rá magyarázatot adni.
A láthatatlan gigászok után kutatva
A kozmikus szerencsének is köszönhető, hogy a Kozmikus Patkóban (The Cosmic Horseshoe) lévő fekete lyukat éppen sikerült meglátni a gravitációs lencsézés révén. Rengeteg hasonló szupermasszív fekete lyuk lehet még, amelyeket nem tudunk ilyen módon azonosítani, ezért még több módszerre és szerencsére is szükség lesz, hogy kiderítsük, mennyi gigantikus fekete lyuk rejtőzik a világegyetemben. Az, hogy a sötét anyag is szerepet játszik-e ebben a folyamatban, egyelőre szintén nem tisztázott.
