Két tábor, két világ
Az olajtermelő országokat tömörítő „Hasonlóan gondolkodó csoport” (Like-Minded Group) – köztük Szaúd-Arábia, Kuvait, Oroszország, Irán és Malajzia –, továbbá az Egyesült Államok és India leginkább a hulladékkezelésre koncentrálna, a műanyaggyártást azonban nem korlátozná. Ezzel szemben az „ambiciózus” blokk – az EU, afrikai és latin-amerikai államok, Ausztrália, Nagy-Britannia, Svájc, Kanada – radikális változást akar: kemény intézkedéseket sürgetnek, legyen szó a legveszélyesebb vegyületek betiltásáról vagy a műanyaggyártás visszafogásáról, amely – ha nem lépnek – 2060-ra megháromszorozódhat.
Az óceánba fulladó szigetországok – Palau vezetésével 39 fejlődő állam (SIDS) – szerint bűn lenne nem kezelni a már most is végzetes szennyezést: nem hagyják, hogy kiszolgáltatottságuk alku tárgyává váljon, hiszen a holtpont és az időhúzás az óceánok pusztulását jelenti számukra.
Ennyi zárójel, ennyi ellentét
Az egyezménytervezet jelenleg 35 oldalas, és közel 1 500 zárójelet (bracket) tartalmaz, amelyek mind a nyitott, vitás pontokat jelzik – vagyis több a kompromisszumkeresés, mint műanyag a tengerekben. Most keddtől 70 miniszter érkezik Genfbe, hátha sikerül áttörni a patthelyzetet.
Ha minden marad ugyanígy, a legkevésbé ambiciózus országok boldogan gördítenek akadályt a valódi szabályozás elé. Világszerte sokan attól tartanak, hogy a döntéshozók egy fogatlan, semmitmondó egyezményt hoznak létre, amelyben se tiltás, se fokozatos kivezetés nincs. Márpedig a történelem egyik legnagyobb lehetőségét szalaszthatja el a világ, ha a mostani állapot marad – és egyre csak gyűlik a műanyag mind az emberekben, mind a bolygóban.
