
A közepes fekete lyukak rejtélye
A fekete lyukakat jól ismerjük a miniatűr (ősrobbanás utáni) változataiktól a gigantikus, sokmilliárd naptömegű szupermasszív fajtákig, amelyek galaxisokat tartanak egyben. A köztes, közepes tömegű (IMBH – intermediate mass black hole) fekete lyukak akár 100-tól 100 000 naptömegig terjedhetnek, de ezek a legmegfoghatatlanabbak. Nem elég nagyok ahhoz, hogy energiakitörést vagy galaxisokat összetartó gravitációs központot alkossanak, ezért ritkán észlelhetők.
A kutatók szerint az ilyen fekete lyukak körül előfordulhat, hogy csillagok keringenek anélkül, hogy azonnal elnyelnék őket. Az IMBH-k legbiztosabb azonosítása ma leginkább közvetetten, elfogyasztott csillagok – azaz úgynevezett árapály szétmarcangolási események (tidal disruption events) – felfedezésén alapul. Eddig nagyjából húsz ilyen jelöltet ismerünk, de közülük kevés megbízható.
A HLX-1 csillagpusztító akciója
A HLX-1 környékén először 2009-ben figyeltek meg feltűnően erős röntgensugárzást, amelyet egy csillag végzetes találkozása válthatott ki. A fényesség 2012-ben érte el a csúcspontját, azóta folyamatosan halványul. A jelenség legvalószínűbb oka egy közeli csillag szétszakadása és elnyelése a fekete lyuk által.
Nem teljesen kizárt, hogy a fény változását egy forró anyagkorong, úgynevezett akkréciós korong méretének változása okozza villanásokkal. A végleges magyarázathoz további megfigyelések szükségesek: ha a fény tovább halványul, akkor az árapály esemény a legvalószínűbb.
Mit árulnak el az IMBH-k?
A közepes fekete lyukak fontos láncszemet jelenthetnek a csillagtömegű és a szupermasszív fekete lyukak között. Egy elmélet szerint ezek az IMBH-k óriásinak induló csillagokból születnek, majd évmilliárdok alatt szupermasszív fenevadakká hízhatnak, amelyek a galaxisok közepére vetődnek. Elképzelhető, hogy Földünk galaxisában, a Tejútrendszer (Milky Way) peremén is rejtőzik egy hasonló fekete lyuk.
A csillagászok most újabb ilyen események után kutatnak, főleg más galaxisok peremén. Az új technológiák, például a James Webb űrteleszkóp (James Webb Space Telescope) és a Vera C. Rubin Obszervatórium (Vera C. Rubin Observatory) jelentősen segítenek abban, hogy látható fényben is azonosíthassuk ezeket a világegyetemi gyilkosságokat.