
A memex születése és lényege
Ebbe a zűrzavarba hozott új gondolkodásmódot Vannevar Bush, a MIT mérnöki karának dékánja, aki a Sanghaji Carnegie Intézetet is vezette. A II. világháború idején ő irányította az USA Tudományos Kutatási és Fejlesztési Hivatalát, és több mint 6000 tudós munkáját hangolta össze a haditechnikai előny érdekében. Lényeges hangsúlyozni, hogy Bush felismerte: a tudományos kutatást már a túl sok adat és információ akadályozza.
Ebben segíthetett volna a memex, melyet személyes információgyűjtő gépnek álmodott meg. Egy íróasztalba épített szerkezetként képzelte el, amely mikrofilmre rögzített adatokat tárolt volna rendkívül kis helyen – a mikrofilm akkoriban új technológiának számított. A kivetítőfelületen megjelenő dokumentumok között egy speciális „asszociatív indexelési” rendszer tette volna lehetővé, hogy a felhasználó gombnyomásra, akár összekapcsolt cikkek láncolatán keresztül böngészhessen. Bár a kor technológiája ezt még nem tette lehetővé, Bush hitt abban, hogy a közeljövőben az ötlet szélesebb körű alkalmazása megvalósítható lesz.
Az elektronikus hipertext előfutára
A memex legnagyobb újítása éppen az asszociatív láncolásban rejlett: a felhasználó kedve szerint összekapcsolhatott tudományos anyagokat, így ugyanaz a tartalom több helyen is szerepelhetett. Többek között erre utal, hogy Bush azt jósolta: újfajta enciklopédiák jelenhetnek meg, amelyekben előre elkészített asszociatív kapcsolatok mentén lehet majd haladni, „csak be kell helyezni a memexbe”. Ez a gondolat gyakorlatilag a mai Wikipédia (Wikipedia) előképe volt.
Bushnak a The Atlantic magazin 1945. júliusi számában megjelent Ahogy gondolhatnánk (As We May Think) című esszéje világszerte gondolatébresztőként hatott. Inspirálta Douglas Engelbartot és Ted Nelsont is, akik később a modern hipertext – vagyis az internetes hiperhivatkozási rendszer – kidolgozói lettek, s ezzel megalapozták a Világháló (World Wide Web) világát.
A kreativitás és a gépek kapcsolata
Bush számára a memex lényege nem pusztán az információk könnyebb elérése volt. Úgy vélte, a gép legnagyobb előnye, hogy megkönnyíti a gondolatok alakítását, sőt, új ötletek születését is ösztönzi. Világosan különbséget tett a monoton, ismétlődő feladatok és a valódi kreatív gondolkodás között, és előre jelezte, hogy hamarosan gépek segítenek majd a „rutinszámításokban”. Ma, amikor zsebünkben MI-alkalmazások futnak, gyakran automatizálunk olyan gondolkodási folyamatokat is, amelyekről Bush legfeljebb álmodhatott.
Érdekes módon Bush végül nem volt teljesen elégedett saját víziója megvalósulásával. Az 1970-ben megjelent könyvében, negyedszázaddal a memex-koncepció után, úgy vélte, a technológia ugyan közel került az elképzeléséhez, de közben elveszett az alapelv: a gépek már nem velünk, hanem helyettünk gondolkodnak – sőt, talán minket irányítanak. Ma, amikor minden információ kereshető, már nem kell indexkártyákat lapoznunk, de teljesen jogos aggodalom lehet, hogy egyre több gondolkodási rutint kiszervezünk a gépeknek.
Emberközpontú fejlesztés nélkül nem működhet
A döntő kérdés: élesedik-e vagy tompul-e a gondolkodásunk az új technológiák mellett? Ha rossz irányba indulunk, akár el is veszhetnek azok a készségek, amelyeket teljesen a gépekre bízunk, az újabb generáció pedig soha nem tanulja meg őket. Bush tanulsága világos: a pusztán technikai megoldás kevés; szükség van emberközpontú szemléletre és filozófiai alapokra is. Az MI felemelkedésének korában érdemes elgondolkodni, hogyan őrizhetjük meg az emberi kreativitást és gondolkodási képességünket – miközben a gépek valóban csak segítenek, s nem uralkodnak felettünk.