Átláthatatlan egyezségek, növekvő feszültségek
Az elmúlt két évben a Colorado vizétől függő hét szövetségi állam képviselői rendszeresen találkoznak szállodákban és irodákban – mindig új helyszíneken, a nyilvánosság kizárásával. Már-már titokban döntenek arról, melyiküknek mennyivel kellene csökkentenie vízhasználatát. Rendkívül ellentmondásos a helyzet, nemcsak a tárgyalások eredménytelensége, hanem a teljes átláthatatlanság miatt is. Fontos kiemelni, hogy környezetvédelmi szervezetek vezetői több alkalommal is felszólaltak a folyamat elszigeteltsége ellen: nagyobb átláthatóságot és elszámoltathatóságot követelnek, szerintük ugyanis a döntéshozók „sötétben” tartják a társadalmat, miközben óriási tétben játszanak.
Habár az alsó folyású államok (Kalifornia, Arizona, Nevada) és a felső folyású négy állam (Colorado, Utah, Wyoming, Új-Mexikó) nyíltan beszélnek a konfliktusról, a színfalak mögött mély szakadék tátong köztük. Az egyes államok között főként azon folyik a vita, hogy milyen arányban és mikortól vállaljanak kényszerű vízmegtakarítást. A kiszivárgó részletek alapján a jelenlegi kompromisszumjavaslatok jócskán elmaradnak attól, amire a valós hiányhoz mérten szükség volna.
Létkérdés a víz
A Colorado folyó életfontosságú olyan nagyvárosok számára, mint Denver vagy Los Angeles, 30 indián törzs számára, valamint a Sziklás-hegységtől egészen Észak-Mexikóig húzódó farmvidékek számára. Jelentősége nehezen túlbecsülhető: vizét jórészt a mezőgazdaságban használják fel, főként takarmánynövények, illetve zöldségek – például saláta és brokkoli – termesztéséhez. Kalifornia például kiemelkedően sok vizet vesz el a folyóból, ám egy 2023-as, három évre szóló egyezség alapján már jelentős csökkentést vállalt – az Imperial Valley gazdái például pénzért hagyják parlagon földjeiket.
A tartós, a klímaválsághoz köthető aszály 2000 óta szinte folyamatos. A Mead-tó, az Egyesült Államok legnagyobb tározója, csupán 32%-ig, míg a Powell-tó csak 29%-ig van feltöltve. A szakértők szerint túlfogyasztjuk a jelenlegi lehetőségeket – harmadával több vizet használunk, mint amennyit a rendszer hosszú távon elbírna.
Az idő sürget, kompromisszum elkerülhetetlen
A fő ütközési pont, hogy a felső vízgyűjtők – például Colorado és Utah – mennyire hajlandók lemondani vízjoguk egy részéről, és ha igen, mikor. A kaliforniai vízügyi biztos szerint a kompromisszum elkerülhetetlen: a folyó vizéből kevesebb van, kevesebbel kell beérni – de ehhez mindenkinek le kell mondania a jogi csodákat váró ábrándokról. Ha a jelenlegi szabályok 2026-ban lejárnak, és nem születik egyezség, az államok között akár perek is indulhatnak, ami példátlan bizonytalanságot idézne elő.
A vészharangot tudományos folyóiratok is megkongatták: egy, a Nature Communicationsben megjelent tanulmány szerint, ha a jelenlegi politika érvényben marad, akkor a következő évtizedekben a Mead-tó és a Powell-tó is elérheti az úgynevezett „holt medencét” („dead pool” szintet), amikor a vízszint már olyan alacsony, hogy nem tud áthaladni a duzzasztókon, vagyis Arizona, Nevada, Kalifornia és Mexikó egyetlen csepphez sem jut.
Politikai csatározás – késik a döntés
A Biden-kormányzat már elindította a hosszú távú környezeti hatásvizsgálatokat és több lehetőséget is bemutatott a jövőbeni vízelosztással kapcsolatban, de a folyamat lelassult: utoljára januárban, az elnökváltás előtt volt nyilvános bejelentés. Azóta semmilyen részletes terv nem látott napvilágot, miközben a Trump-adminisztráció – az elvárásokkal ellentétben – látványosan hallgat.
Kiemelendő, hogy a közpolitikában elvárt átláthatóság és társadalmi egyeztetés teljesen elmarad. A mesterséges intelligencián alapuló elemzések is azt mutatják, hogy a tempó nem elég gyors: Scott Cameron, az amerikai belügyminisztérium helyettes államtitkára augusztusban arról nyilatkozott, hogy a döntést már nem lehet tovább halogatni. Mindezek ellenére egyre valószínűbbé válik: a társadalom csak akkor szembesül majd a döntésekkel, amikor már késő.
Ezek alapján a Colorado folyó jövője továbbra is a zárt ajtók mögötti egyezkedésektől függ, az idő pedig vészesen fogy.
