Szibériából nyugat felé
A kutatók összesen 180 észak-eurázsiai ember genetikai állományát elemezték, akik a kőkortól egészen a bronzkorig, vagyis 11–4 ezer évvel ezelőtt éltek. Ezeket az adatokat egy nagyobb, több mint 1300 főből álló adatbázishoz illesztették, és összevetették a mai népességek genomjaival. Különösen a késő újkőkorból és a korai bronzkorból (4500–3200 évvel ezelőttről) származó minták adták a legfontosabb eredményt.
Feltárták, hogy az úgynevezett Yakutia_LNBA elnevezésű DNS-mintázat kizárólag az Ural-vidéken egykor és ma is élő, uráli nyelveket beszélő népekkel hozható kapcsolatba. Ezzel szemben a közeli indoeurópai nyelvű népcsoportoknál – például az oroszoknál vagy a balti népeknél – egyáltalán nem jelenik meg sem a Yakutia_LNBA-mintázat, sem kelet-ázsiai genetikai örökség.
Az uráli nyelvek és a genetika kapcsolata
A mai uráli nyelvek közé három nagyobb nyelv tartozik: a magyar, a finn és az észt. Ezek jól elkülönülnek az őket körülvevő indoeurópai nyelvektől. Tipikus példa, hogy például egy magyar, finn vagy észt sajátos szókincse éles kontrasztot mutat a szomszédos országok nyelveivel.
Arra is fény derült, hogy a Yakutia_LNBA-származású emberek Szibériában éltek i. e. 4500–3200 között, a Ymyyakhtakh kultúrához tartoztak, akik fejlett kerámiatechnológiával, bronztárgyakkal, valamint kő- vagy csontnyílhegyekkel rendelkeztek. A Ymyyakhtakh fazekasság mintegy 4000 évvel ezelőtt déli irányba, az Altaj–Szaján régió erdős sztyeppéjére is eljutott – ez a terület ma Oroszország, Mongólia, Kazahsztán és Kína határán terül el. Ezáltal arra következtethetünk, hogy a Yakutia_LNBA genetikai örökség közvetlenül követte a korai uráli nyelvcsoportok vándorlását.
A nyelvi kapcsolatok nehézségei
Mindezek ellenére, pusztán a genetika nem bizonyíthat egyértelműen nyelvi kötődéseket. Egyéni genetikai összetételünk önmagában nem utal arra, hogy valaki hány, vagy pontosan mely nyelvet beszélt. Az ősi népességek valószínűleg több nyelvet is elsajátítottak. Jelentősebb nyelvi átalakulásokat csak akkor idézhetett elő egy vándorlás, ha az újonnan érkező csoport tagjai tömegesen beolvadtak az adott közösségbe; így maradhatott fenn a genetikai nyom is.
Végül, bár a kutatás izgalmas új eredményeket mutat a kelet-eurázsiai ősi DNS kapcsán, az elemzés elsősorban populációgenetikai kérdésekre összpontosít, nyelvészeti bizonyítékként önmagában kevés.
