
Füsttel szárított múmiák nyomában
Kínában, a Fülöp-szigeteken, Laoszban, Thaiföldön, Malajziában és Indonéziában feltárt ősi sírok tanulmányozása során tudósok szokatlan testhelyzetű csontvázakat találtak: ezek a holttestek összeguggolva, gyakran természetellenesen szoros magzati pozícióban feküdtek. Bár a csontokon égésnyomokat találtak, a sírokban magukban nem akadtak égésre utaló nyomokra. Ez arra utal, hogy a testeket temetés előtt, külön, füsttel és hővel kezelték.
A csontmintákat röntgendiffrakciós és infravörös spektroszkópos vizsgálattal elemezték, és így igazolták, hogy a csontokat valóban alacsony hőhatás és korom színezte el, nem pedig közvetlen hamvasztás. Minderre alapozva arra lehet következtetni, hogy egy speciális rituális temetkezési gyakorlat terjedt el a térség korai gyűjtögető társadalmaiban.
Élő hagyomány a modern Délkelet-Ázsiában
A hagyomány nem tűnt el: kutatók 2019-ben Indonéziában, a Pápua területén élő Dani népnél személyesen is megfigyelték, hogyan mumifikálják ma is a halottaikat füstöléssel, tűz fölött, hosszasan szárítva. A tetemeket szorosan átkötik, és addig füstölik, amíg teljesen fekete nem lesz a test, miközben a csontok, sőt, néha egy kevés bőr is megmarad.
Bár a vizsgált őskori maradványok között ma már csak csontok maradtak fenn, ezek is mumifikáción estek át, mivel tudatos füstszárítással konzerválták őket. A nagy különbség az Egyiptomban ismert múmiákhoz képest, hogy a délkelet-ázsiai testeket nem zárták el légmentesen, így csak néhány évtizedig vagy évszázadig maradtak jó állapotban – főként a forró, párás éghajlat miatt.
A halottak füstölésének rejtélyes eredete
A füstölés célja nem csupán a bomlás lassítása lehetett; a cselekedetnek spirituális, vallási jelentősége is volt. Hogy miként jöttek rá erre az eljárásra az ősi gyűjtögetők, máig rejtély. Talán először csak véletlenül, valamilyen rituálé mellékhatásaként fedezték fel, vagy előbb hús füstölésével kísérleteztek, és aztán rájöttek, hogy emberek esetében is működik.
A lényeg, hogy a testek tartósítása lehetővé tette, hogy a családtagok „köztük maradjanak”, érzékeltetve az élők és holtak közötti kapcsolatot, az emlékezés és szeretet tartósságát.
A migráció és a füstölés párhuzamai
A mumifikált holttestek léte egybeesik a „két rétegű” migrációs modellel is: vagyis az első, vadászó-gyűjtögető hullám 65 000 éve érkezhetett Délkelet-Ázsiába Afrikából, míg a későbbi földművelők csak 4 000 éve telepedtek le a térségben, eltérő temetkezési szokásokkal.
A hyperflex, tehát erősen összekuporított testhelyzet mindenhol a gyűjtögető népek temetkezési gyakorlatát tükrözi, akiknek leszármazottai – mint a Dani vagy a Pumo nép – ma is hasonló füstölési rítust követnek. Mindazonáltal új eredmények arra utalnak, hogy a füsttel szárított mumifikáció akár 42 000 éves is lehet, és így a kultúra és a biológiai hagyományosság megszakítatlan folytonosságát mutatja Délkelet-Ázsiában.