
A lendület csapdája és a valódi tartósság
Előfordul, hogy valaki egy-egy nap alatt elvégez egy régóta halogatott, akár 12 órára becsült feladatot. Ezzel látszólag hatalmasat lép előre, de hosszú távon nem ez lesz a siker kulcsa. A rövid, intenzív munka – akár egy “sprint” – sokat segíthet, de önmagában nem adja meg a tartós siker alapját. Egy író, aki évtizedeken át minden nap néhány órán keresztül ír, végül sokkal többet ér el, mint az, aki néha rövid, intenzív időszakokat produkál, majd kifullad. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a tempós, folyamatos munka mellett a szervezet és az elme is képes regenerálódni, így hosszabb távon nagyobb teljesítmény érhető el.
A gyorsaság és a kitartás ellentéte
Vegyük példának azokat, akik monoton termelő munkát végeznek: az, aki az első órában 80 darab terméket készít, de a nap végére már csak 50-et, összességében alulmaradhat azzal szemben, aki végig tartja az óránkénti 70-es tempót. A versenysportok világából is jól ismert, hogy nem az abszolút csúcssebesség dönt, hanem az, hogy mennyire tudunk közel maradni az optimális tempónkhoz fáradtan is. Sydney McLaughlin-Levrone például lehet, hogy nem a leggyorsabb a 400 méteren, de az a képessége, hogy alig lassul le, hozza meg számára a világrekordot. Munkahelyeken is ez a képesség dönt: ki tud hosszabb távon, egyenletesen teljesíteni, ahelyett, hogy időnként nekilendül, majd teljesen kimerül.
A fenntartható teljesítmény három alappillére
Maradjunk a sporthasonlatnál: a futóteljesítmény három fő tényezője a futásgazdaságosság (mennyire takarékosan használ energiát egy adott tempónál), a laktáttűrési küszöb (meddig képes az izom a fáradtsággal szemben dolgozni) és a VO2 max (mennyi oxigént képes a szervezet intenzív mozgás közben felhasználni). Az irodai vagy szellemi munkánál a gazdaságosság például azt jelenti, mennyire ügyesen kerülöd el a felesleges köröket, mennyire vagy képes optimalizálni a folyamataidat. A laktáttűrés itt mentális fáradtságként jelentkezik: minél tovább tudsz a komfortzónádon kívül maradni anélkül, hogy leállnál. A VO2 max helyett pedig a szellemi energiaraktárad számít: mennyit bírsz ki nap mint nap, hétről hétre megújulva.
Egy kutatás szerint, ha egy futó 90 percig tartja az egyenletes tempót, a VO2 max-a 3%-kal, 120 percnél már 7%-kal csökken. Vagyis, ha folyamatosan túl nagy tempót diktálsz, a teljesítményed elkerülhetetlenül visszaesik, még akkor is, ha erős az akaraterőd.
Hogyan növelhető a tartós munkatempó?
A leghatékonyabb lépés mindig az optimalizálás: egyszerűsítsd és szervezd át a folyamataidat, hogy kevesebb energiába kerüljön ugyanaz a munka. Ezzel a “futásgazdaságosságodat” javítod, így marad energiád a nap végére is. Ezután következik fejben a fejlődés: a határaid kitolása. Fizikailag a legtöbb munkában nem játszik szerepet a laktátküszöb, de szellemileg mindenkiben jelen van egy “úgysem bírom tovább” érzés.
A 40%-os szabály lényege, hogy amikor úgy érzed, elfáradtál, valójában csak a tartalékaid 40%-át használtad el. Ez a gondolkodás segíthet abban, hogy mindig pár lépéssel meghaladd a saját elvárásaidat. Ez nem azt jelenti, hogy folyton kizsigereled magad, de egy-egy plusz feladat elvégzése vagy kihívás átlépése után rájössz, mennyivel többre vagy képes, mint gondoltad.
Önmagunk korlátainak ledöntése
A legtöbb teljesítménybeli korlátot mi magunk állítjuk fel. Az, hogy hány hívást bonyolítasz, hányszor nézed át a munkádat, nem biológiai, inkább megszokásbeli határ. Amikor igazi kényszerhelyzet vagy komoly motiváció ér, átléped ezeket az álhatárokat. Ezért kihívásként érdemes kipróbálni: amikor legközelebb azt érzed, elég volt, csinálj még egy próbát, egy lépést, egy plusz ellenőrzést. Ezekkel a kis pluszokkal épül ki a tartósságod.
Tartós fejlődés kiégés nélkül
Ennek fényében az igazán nagy teljesítmény ritkán születik hosszan tartó hajtásból. Az igazi eredményesség türelemmel, optimalizálással, mentális kitartással és önmagad napi szintű meghaladásával érhető el. Így hosszú távon nemcsak többet érsz el, hanem kiégés nélkül maradsz produktív – minden szempontból.