Naprendszerbeli vízvadászat
A Lunar Trailblazer célja az volt, hogy nagy felbontású térképeket készítsen a Hold felszínén található vízről, megmutatva: pontosan mennyi van, milyen formában, és miként változik időben az égitest vízkészlete. Az adatok segítették volna a további robotikus és emberes holdexpedíciókat, valamint a kereskedelmi szereplőket, miközben hozzájárultak volna a Naprendszer légkör nélküli égitestjeinek vízciklusáról alkotott ismereteinkhez is.
A szonda az IM-2 nevű Intuitive Machines holdraszállóval osztozott egy SpaceX Falcon 9 rakétán: 2024. február 26-án (magyar idő szerint február 27-én hajnali 1:16-kor) startolt Floridából. Az űreszköz 48 perccel később probléma nélkül levált a rakétáról, és útnak indult a Hold felé. Az irányítók a Caltech pasadenai IPAC központjából két órával később sikeresen kapcsolatba is léptek a szondával – de másnap minden kommunikáció megszakadt.
Mi történt a szondával?
Fontos megjegyezni, hogy kétoldalú kommunikáció nélkül nem tudtak teljes diagnosztikát elvégezni, vagy helyes pályára állító hajtóműmanővereket parancsolni a szondának. A szűkös adatokból kiderült: a napelemek nem a Nap felé fordultak, az akkumulátorok ezért lemerültek. Hónapokig rádióamatőrök, kutatócsoportok és önkéntesek próbálták bemérni a szonda rádiójelét és pályáját. Noha a modellek szerint előfordulhatott volna, hogy a Hold közelében a pörgő szonda napelemeit újra napfény éri, és feltölti az akkumulátorokat, végül ez nem történt meg, és a Lunar Trailblazer túl messzire sodródott a Földtől ahhoz, hogy a működő adóvevő kapcsolatot helyre lehessen állítani.
Technológiai örökség és tanulságok
A szonda HVM3 nevű spektrométere (melyet a NASA JPL fejlesztett ki) pontos térképeket készített volna a felszíni vízről és ásványokról. Az LTM nevű, Oxfordban fejlesztett, a Hold hőmérsékletét mérő műszer a szilikátos kőzeteket is vizsgálta volna, segítve megérteni, miért változik a víztartalom időben a Holdon. A HVM3-hoz hasonló szenzortechnológia a közeljövőben az Ultra-kompakt képalkotó spektrométer a Holdra (Ultra Compact Imaging Spectrometer for the Moon, UCIS-Moon) nevű műszerrel repül majd újra holdpályára, ahol minden eddiginél részletesebb térképeket készíthet a felszíni vízről.
A fentiek tükrében érdemes leszögezni, hogy a SIMPLEx program részeként elindított Lunar Trailblazer vállalta a nagyobb technológiai kockázatot, mivel az alacsony költségű, kis méretű tudományos missziók szigorú előírások nélkül tesztelhetik az innovatív megoldásokat. Bár maga a szonda elbukott, a fejlesztés során összegyűlt tudás, műszaki tapasztalat és az együttműködési gyakorlat más küldetésekben kamatozik majd a jövőben, ahogy az emberiség tartós jelenlétre készül a Holdon.
Nemzetközi összefogás, szűkös költségek
A projektet a Caltech vezette, az IPAC irányította az űreszköz manőverezését, a NASA JPL pedig a rendszertechnikai hátteret, valamint magát a HVM3 műszert adta hozzá. Az űreszközt a Lockheed Martin Space szállította le és szerelte össze, míg a brit University of Oxford az LTM műszert fejlesztette a UK Space Agency támogatásával. Bár most nem sikerült elérni a kitűzött célt, a Lunar Trailblazer által mozgósított nemzetközi és anyagi erőforrások, illetve a kockázatvállalás olyan tudományos és műszaki tapasztalatot teremtett, amely beépül a jövőbeli holdi és bolygókutató projektekbe.
