Egy nap eszébe jutott valami merész és szokatlan. Tudta, hogy ellenfelének könyvtárában számos ritka és értékes kötet található, melyekre nagy becsben tartott, és az is köztudott volt, hogy igazi büszkesége egyik különleges könyv volt, amelyet csak kevesen olvashattak. Franklin elhatározta, hogy lép, és írt egy levelet riválisának. Egyszerűen csak kölcsönkérte a nevezetes könyvet, hangsúlyozva, mennyire nagyra értékelné, ha alkalma nyílna tanulmányozni.
A válaszra várakozás feszültséggel töltötte el. Miért tenné meg ezt egy olyan ember, aki ki nem állhatja? Franklin mégis remélte, hogy a kíváncsiság és a becsvágy felülkerekedik az ellenszenven.
Néhány nap múlva megérkezett a válasz – és a könyv! Franklin óvatosan tanulmányozta, nagy odafigyeléssel olvasott bele, hogy valóban értékelje, amit kapott. Pár nap múlva visszaküldte, kísérve egy mélyen tiszteletteljes, őszinte köszönőlevéllel, melyben megdicsérte a könyv kiválóságát.
Ezután valami egészen szokatlan történt. A következő politikai találkozón, ahol riválisai között ismét szembekerült az addig zord ellenféllel, a férfi barátságosan odament hozzá, köszöntötte és érdeklődéssel fordult felé. Az ellenség arcán lágyabb vonások jelentek meg, és Franklin észrevette, hogy egy újfajta tisztelet csillant meg a tekintetében. Ettől a naptól kezdve a férfi, aki korábban Franklin esküdt ellensége volt, nyitottá vált barátságára.
A “Ben Franklin-hatás”
Franklin később úgy fogalmazott, hogy az emberek sokkal jobban kedvelik azokat, akiknek már tettek egy szívességet. Ezzel a módszerrel megtalálta az utat ahhoz, hogy egy apró szívességgel egy veszélyes ellenséget baráttá alakítson. A “Ben Franklin-hatás” (vagy Franklin-effektus) a kognitív disszonancia elméletén alapul, amely azt a pszichológiai feszültséget írja le, amely akkor keletkezik, ha valakinek a tettei nincsenek összhangban a belső érzéseivel. Ebben az esetben, amikor valaki szívességet tesz egy olyan embernek, akit nem kedvel – vagy akivel akár ellenséges viszonyban van –, belső ellentmondás alakul ki: a cselekedet (a szívesség) és az érzelem (ellenszenv) ütközik egymással.
Az emberi elme hajlamos erre a konfliktusra úgy reagálni, hogy “feloldja” a kellemetlenséget. Ilyenkor sokan, akár öntudatlanul is, megváltoztatják az érzéseiket, hogy összhangba hozzák őket a cselekedetükkel. Mivel valaki csak akkor tenne szívességet, ha a másikat kedvelné, így a belső ellentét megoldásaként az illető elkezd pozitív érzéseket táplálni az iránt, akinek segített. Más szóval, azt gondolja: „Biztos kedvelem ezt az embert, hiszen különben nem segítettem volna neki.”
Ez a hatás jól magyarázza, miért vált Franklin ellensége később a barátjává. A szívességkérés után az illető, akinek segített, belső ellentmondást érzett, hiszen a szívességet tett egy olyan emberért, akit korábban nem kedvelt. Ahhoz, hogy ezt a kényelmetlen érzést feloldja, úgy igazította az érzéseit, hogy inkább kedvelni kezdte Franklint, és így a kettőjük közti kapcsolat pozitív irányba változott.
Ez egy igaz történet…
…Benjamin Franklinről, noha érdekes módon a kölcsönkért könyv címe vagy írója nem maradt fenn. Franklin leírta ezt az esetet Önéletrajzában, és kifejtette, hogy késöbb is alkalmazta ezt a módszert arra, hogy az ellenségeiből barátokat szerezzen. Az eset tanulsága alapján megszületett a “Ben Franklin hatás” elnevezés, amely a pszichológia egyik jól ismert jelensége manapság.
