Kihívások Fais szigetén
A mikronéziai Yap államban fekvő, kisméretű Fais sziget közel 1800 éve lakott terület, ahol régóta folynak archeológiai kutatások. A helyiek főként nyílt tengeri halászattal éltek, mivel a part menti zátonyokon átjutni veszélyes és nehézkes volt. A korábban, csontszilánkok formájában előkerült maradványokat hagyományos módszerekkel, csontok összehasonlításával próbálták azonosítani, csakhogy az azonosítás a halcsalád szintjén megrekedt, ráadásul a halak könnyen lebomló porcos váza is nehezítette a munkát.
Mindezek dacára az új, kollagénalapú technika áttörést hozott—megkerülve a csontváz sérülékenységéből adódó problémát, molekuláris szinten vizsgálják a maradványokat.
Kollagén-ujjlenyomat: forradalmian pontos azonosítás
A ZooMS módszer során a csontmintákat savval oldják fel, a felszabaduló kollagént pedig apró peptidekre bontják. Ezt tömegspektrometriás elemzés követi, amelynek során az így kapott kollagén-ujjlenyomatokat mai fajok mintáival vetik össze. Egyes mintákat sav helyett csiszolópapírral dolgoztak fel.
A kutatók 131 ősi csontmintát vizsgáltak meg. A tonhalféléknél a minták 97 százalékát sikerült fajszinten beazonosítani: a 77 tonhalas maradványból 75 sávos bonito (Pacific bonito), a maradék kettő sárgaúszójú tonhal (yellowfin tuna) és wahoo (wahoo) volt. A cápáknál nagyobb volt a változatosság: sikerült kimutatni selyemcápát, Galápagos-cápát, ezüsthegyű és fehérfoltos szirtcápát is; a pontos beazonosítás itt a referenciák hiánya miatt bonyolultabb.
Új távlatok a halászati régészetben
A kollagénalapú azonosítás nagymértékben javítja a régi halfajok felismerését, így jóval tisztább képet ad az ősi csendes-óceáni halászati kultúráról. Ennek nyomán a régi halászok kifinomult technikáit és étrendjét már nemcsak feltételezni lehet, hanem molekuláris bizonyítékokkal is alá lehet támasztani. További vizsgálatok és a referenciaminták bővítése egyre pontosabb képet adhat arról, miként alakította a halászat a csendes-óceáni népek fejlődését és kultúráját.
