Lucy: Az archaikus ember első sztárja
1974. november 24-én Donald Johanson paleoantropológus és Tom Gray posztgraduális hallgató egy különleges csontdarabot talált az etiópiai Hadarban. Két hét alatt több tucat fosszíliát ástak ki, amelyek egy ősi emberelőd csontvázának mintegy 40%-át tették ki. Johanson csapata Pamela Alderman javaslatára nevezte el Lucynek a leletet, a Beatles Lucy in the Sky with Diamonds című dalára utalva. Lucy felfedezése korszakalkotó jelentőséggel bírt: ő lett a paleoantropológia referenciapontja, és az ő révén sikerült elhelyezni az Australopithecus afarensist az emberi fejlődés útvonalán.
Az azóta eltelt években további leletek egészítették ki a képet: Lucy és társai az emberszabásúaktól időben éppúgy távol voltak, mint tőlünk. Mégis minden hozzá tér vissza, ha az emberi eredetről beszélünk – Lucy az evolúciós történet egyik legfontosabb alakja lett.
Miért volt Lucy különleges?
Lucy 1,1 méter magas és 27 kilogramm súlyú lehetett – épp akkora, mint egy mai 6-7 éves gyerek. Bár feje és arca majomszerű volt, már két lábon járt. Erős karjai és ujjai alapján ügyesen mászhatott fára, ám csípője és térde kifejezetten az egyenes járásra alakult ki. Bölcsességfogai alapján, bár halálakor alig volt több tinédzsernél, már felnőtt volt.
Más szóval, Lucy megjelenése és mozgása ismerős lenne ma is: ha egy élelmiszerboltból kilépne, az emberek felismernék benne az egyenesen járó embert, még ha arcvonásai szokatlanok is.
Az Australopithecus afarensis gyorsan fejlődött, ami a ragadozóktól fenyegetett fajoknál előny. Ugyanakkor agyuk lassabban nőtt, így jelentős részben a tanulás segítette őket a túlélésben. Lucy felfedezése azt is eldöntötte, melyik fejlődött előbb: a felegyenesedett járás vagy a nagy agy? Lucy apró koponyája megmutatta, hogy őseink már rég két lábon jártak, mielőtt agytérfogatuk jelentősen nőtt volna.
Közösségi lét, veszélyes mindennapok
Lucy csontváza magányosan került elő, társas életére csak közvetett bizonyítékok utalnak. A kutatók úgy vélik, vegyes nemű, 10-15 fős csoportban élhettek, hasonlóképp, mint a mai csimpánzok. Lucy akár anya is lehetett: szűk medencéjén keresztül világra hozni egy nagyfejű újszülöttet minden bizonnyal nehézséget jelentett számára, ezért elképzelhető, hogy csoporttársai segítettek neki.
A fajtársak közötti szociális támogatásra bizonyítékként szolgálhat egy másik Australopithecus afarensis példány, akinek lábtörése életében meggyógyult – ez csak közösségi gondoskodással volt lehetséges, orvos, gipsz és mankók nélkül, számtalan ragadozó között.
Lucy napjai élelemkereséssel teltek: füvet, gyékényt és gyümölcsöt evett, néha madár- vagy teknőstojást, esetleg nagyobb állat teteméből is lakmározott. Válogatósnak nem volt szabad lennie, és főzni sem tudta az ételeit, hiszen a tűzhasználat akkoriban ismeretlen volt.
A halál pillanata: két elmélet
Lucy utolsó napját ismerős rutinnal kezdhette: élelmet keresett, talán társával vagy gyermekével az oldalán. Ám sosem tudhatta, hogy aznap mi várhat rá a tóparton, amely élet és halál helyszíne is volt.
Lucy halálának pontos oka máig vitatott. Egyes kutatók szerint egy krokodil támadta meg ivás közben – csípőjén egy mélyedés utalhat ragadozó okozta sérülésre. Mások, például John Kappelman, úgy vélik, hogy egy magas fáról zuhant le: váll-, borda- és térdsérülései nem a földtakaró által összenyomott fosszíliáknál megszokottak, inkább élőben, súlyos zuhanáskor keletkezhettek. Utóbbi szerint Lucy talpra és kézre érkezett, vagyis tudatánál lehetett a becsapódáskor.
Halála után a csoport valószínűleg rövid ideig őrizhette testét, ahogyan más főemlősöknél is megfigyelték. Temetkezés vagy kiemelt bánásmód azonban nem jellemezte faját – Lucy teste természetes körülmények között temetődött el.
Lucy öröksége
Johanson 1974-es felfedezése óta rengeteget tanultunk az A. afarensisről: Etiópián kívül Kenya és Tanzánia lelőhelyein is újabb leletekre bukkantak. Lucy faja rendkívül alkalmazkodó és sikeres volt, változatos élőhelyeken boldogult. Az újabb kutatások során kiderült, hogy Lucy idején a környéken több emberféle élt, például az A. anamensis is — ezek között ma sem világos, hogy ellenségek, barátok vagy versenytársak voltak-e.
Ezért még sok titok vár megfejtésre, de annyi biztos: Lucy felejthetetlen ikon marad, aki örökre megváltoztatta az emberi eredet kérdéséről alkotott elképzeléseinket.
