Két neandervölgyi, egy barlang, tízezer év távolság
A Denisova-barlangban feltárt csontdarab a D17 névre keresztelt férfitól származik, míg a vele összehasonlított D5, egy női egyed, mintegy 120 000 évvel ezelőtt élt ugyanitt. A DNS-vizsgálat rámutatott, hogy ugyan nem közvetlenül egymás ősei, de egy közös ős köti őket össze. Ez a távoli rokonság hosszú távon fennálló helyi jelenlétre utal, amelyben a barlang inkább régóta használt találkozóhely lehetett, mintsem folyamatosan lakott település.
A gének további betekintést engednek a közösségek szerkezetébe: a kutatók szerint az ilyen neandervölgyi csoportok rendkívül kis létszámúak, akár ötven fő alattiak is lehettek, amit az erős beltenyésztettség és sok, megegyező géntöredék bizonyítanak. Ezeket a DNS-szakaszokat csak nagyon közeli rokon szülőktől lehet örökölni – például első unokatestvérektől.
Elszigeteltség és genetikai széttagoltság
Ugyanakkor korábbi tanulmányok már utaltak arra, hogy a neandervölgyiek jóval kisebb és zártabb csoportokat alkottak, mint a modern emberi közösségek. Egy 2022-es vizsgálat szerint előfordult, hogy egy neandervölgyi közösség létszáma alig néhány tucat főt tett ki, és akadtak olyanok, akiket akár több ezer évig sem ért el más emberi csoport. Sok kutató ezt az elszigeteltséget és genetikai széttagoltságot a fajuk 34 000 évvel ezelőtti kihalásának okai között tartja számon.
A friss eredmények árnyalják ezt a képet: a neandervölgyiek képesek voltak hosszú ideig túlélni a szélsőséges elszigeteltséget, de a tartósan kis populációlétszám a faj sokféleségének csökkenéséhez vezetett. Érdekesség, hogy a kelet-eurázsiai Altaj népessége genetikailag nagyon eltért a későbbi európai neandervölgyiektől. D17 és D5 egymáshoz közelebb álltak, mint a kontinens más csoportjaihoz, ami a gyors genetikai szétválást, vagyis a genetikai sodródást igazolja.
Nagy különbségek, kevés alkalmazkodási lehetőség
A neandervölgyi populációk változatossága mai szemszögből döbbenetes: a kutatók szerint egyes csoportok közti genetikai eltérések a napjaink afrikai és új-guineai emberei közti különbségekhez vethetők össze, akik azonban mintegy 300 000 éve váltak el egymástól. Következésképpen az apró, egymástól elzárt neandervölgyi közösségek sokkal gyorsabban váltak egymástól különállóvá, és ez az alacsony diverzitás vélhetően korlátozta alkalmazkodóképességüket is.
Az egyre bővülő neandervölgyi genomadatbázis lehetővé teszi, hogy a kutatók pontosabb képet kapjanak a kihalt emberek népességszerkezetéről. A mostani, ugyanazon a helyen előkerült két genom példája új, részletesebb ismereteket adott a fajt elválasztó folyamatokról: helyi kihalások, migráció, későbbi visszatelepülések és a genetikai sodródás mind nyomot hagytak rajtuk.
