Robbanásszerű múlt, lelassult jelen
Az 1900 és 1938 között születettek generációnként átlagosan 5,5 hónapnyi életévet nyertek. Egy jómódú országban 1900-ban született ember átlagéletkora 62 év volt, míg hasonló feltételek mellett a 1938-ban születetteké már 80 évre ugrott. Ennek hátterében főként az állt, hogy a korai életszakaszban jelentősen javultak a túlélési esélyek a jobb orvosi ellátás és életszínvonal miatt.
A növekedés megtorpant
A második világháború után, 1939-től 2000-ig a generációk már csak 2,5–3,5 hónapnyi többlettel számolhattak születésenként. A statisztikai előrejelzések – amelyek a korábbi halálozási adatokat elemzik – azt mutatják, hogy ez a lassulás folytatódik. Még akkor is, ha az időskori túlélés kétszer olyan gyorsan javulna, mint várjuk, sem lehetne újra elérni a múlt század első felének ugrásszerű növekedését.
Nincs több százéves generáció
Az előrejelzések szerint a nyolcvanas években születettek sem lépik át átlagosan a százéves kort. Sőt, egyetlen 1939 utáni kohorsz sem fogja ezt elérni. Ez részben annak köszönhető, hogy a csecsemő- és gyermekhalandóság szintje már olyan alacsony, hogy innen már nem lehet további jelentős nyereséget remélni; az időskori halálozás csökkenése pedig nem tudja ezt ellensúlyozni.
Át kell tervezni a jövőt
Bár a halálozási előrejelzések sosem teljesen biztosak – hiszen váratlan társadalmi vagy egészségügyi fordulatok mindig előfordulhatnak –, a jelenlegi trendek alapján az államoknak újra kell gondolniuk egészségügyi, nyugdíj- és szociális rendszereiket, az egyéneknek pedig számolniuk kell azzal, hogy a hosszú élet már kevésbé garantált. Ez a felismerés mindenkit érint, hiszen a várható élettartam a személyes, pénzügyi és nyugdíjtervezésre is hatással van.
