A fizikai tárolás aranykorából az optikai lemezek hanyatlásáig
A 2000-es évek elejéről visszatekintve nevetségesen kicsinek tűnnek a korabeli pendrive-ok, de például a Hitachi Deskstar 7k100 volt az első, amely elérte az 1 TB-os kapacitást 2007-ben. Azóta sem nőtt igazán jelentősen a PC-kben az átlagos tárhely. A Blu-ray lemezek (BD-k) ígérete az volt, hogy akár négy rétegen 128 GB-ot is tárolhatunk – ez több tucat DVD-nek felel meg –, de ez a tárolótípus mostanra lassú halált hal, utolsóként képviselve az olcsó tömegtárolás lehetőségét. A NAND flash tárolók ára jelentősen emelkedett, a nagy mennyiségű, úgynevezett hideg adattárolás iránti igények kiszolgálása pedig egyre nehezebb.
Felmerül a kérdés: érdemes régi LTO-szalagos rendszerekbe fektetni, netán beletörődni abba, hogy az adattárolásért minden hónapban fizessünk egy felhőszolgáltatónak?
„Nem halmozom, tényleg szükség van rá”
Van, akinek 256 GB elég egy vékony laptopban, de aki ragaszkodik az offline és helyi adattároláshoz, annak már komoly problémát jelent a mostani helyzet. Ez lehet multimédiás tartalom vagy akár programozási, videóvágási projektekhez szükséges anyag; ezek méretei rövid idő alatt gigabájtokkal nőhetnek.
Az elmúlt évtizedekben folytonosan számíthattunk újabb és olcsóbb technológiákra, hiszen néhány év elteltével a tárhely mérete hatalmasat ugrott vagy az ár zuhant. Nem véletlen, hogy a 90-es évekbeli első PC-m 4 GB-os HDD-t kapott, ami akkor hatalmas ugrás volt a 386-os gépem 30 MB-os winchesteréhez képest. A fájlmegosztás forradalma aztán még gyorsabban telítette a háttértárakat: előbb 10 GB, később 20, majd 1 TB és végül 5 TB felett jártam. Mire 2012-ben a piacra kerültek a 2 TB-os HDD-tárcsák, az ilyen szintű bővítés már szinte elkerülhetetlenné vált.
Sokan eközben CD-n, DVD-n mentettek, de megjelent a ZIP-lemez is, bár tartósságban és árban egyértelműen az optikai adathordozók voltak a nyerők.
A jelenlegi válság okai
Az MI-adatközpontok növekvő étvágya megháromszorozta a NAND flash árakat – ez a pendrive-ok és a HDD-k piaci kínálatára is rányomja a bélyegét. De már korábban is látványosan háttérbe szorult az optikai média. Nem egyértelmű, de lehetséges, hogy a gyártók (például a nagyobb cégek) kivonulása a Blu-ray-lemezek, a MiniDisc és a MiniDV irányából végleg lezár egy korszakot.
Ha mostanában valaki új, belső, 5,25″-os optikai meghajtót próbálna venni, azzal szembesül, hogy csökken a kínálat, és meredeken drágulnak. A Blu-ray lejátszók is ugyanebbe a végjátékba jutottak, mint annak idején a VHS. Közben a tartalomszolgáltatók és fejlesztők is szakítanak a fizikai adathordozókkal, áttérnek az online terjesztésre: streaming, SaaS, digitális játékboltok uralják a piacot. Ma már nem szükséges lejátszó a konzolhoz vagy az okostévéhez, elég csatlakozni egy új felhőszolgáltatáshoz.
Mi maradt az adattárolók piacán?
A DVD- és BD-lemezekből fogyóban a tartalék, az újabb optikai meghajtók hiánya pedig lassan használhatatlanná teszi a formátumot. Pusztán az ár/GB arányt nézve: egy friss, 50 darabos DVD+R henger körülbelül 15 ezer forint, 235 GB összes kapacitással, vagyis 64 Ft/GB – ráadásul nagyobb kiszerelésben még olcsóbb. Egy SSD ár/GB alapon már nagyjából háromszor ennyibe kerül, a HDD-k ára is ennek közelében jár.
Az LTO-szalagoknál például a 2017-es LTO-8 kazetták ugyan elfogadható áron elérhetők, de a hozzájuk tartozó meghajtók árát csak kevesen engedhetik meg maguknak. Ráadásul ezek 15–30 évig garantálnak adatmegőrzést, miközben extrém lassúak: egyszerű, kötetlen mentéshez, gyors hozzáféréshez tehát alig használhatók.
Létezik hosszú távú megoldás?
Nem egyértelmű, de lehetséges, hogy a RAM, a NAND flash és a HDD-k árának mostani, extrém drágulása csak átmeneti. Ha 2027-ben valóban konszolidálódna a piac, az olcsó, hatalmas tárhelyért folytatott verseny alapvető gazdasági törvényei akkor is érvényesülnének. Az optikai lemezek (főleg a DVD-k) egyik nagy előnye, hogy technológiájuk egyszerű, tartósságuk viszont kiemelkedő – a lemezek lényegében egy műanyag korongból és írt felületből állnak; ha óvják, nehezen sérülnek. A rájuk írt adat szinte biztosan nem módosul, szemben a pendrive-okkal, ahol a fájlrendszer sérülhet.
Bár kézenfekvő az „állj le az adathalmozással” vagy a „fizess elő felhőre” tanács, a helyi, offline mentés hosszú távon adatbiztonságot és alacsony késleltetést ad, míg a felhő kockázatos is lehet egy adatközponti meghibásodás vagy megszűnése miatt. Ehhez viszont megbízható fizikai adathordozó szükséges – és egyelőre nem tudni, meddig marad ilyen opció az optikai lemez.
