Kudarcba fulladt stabilizálás
A hálózati szabályozók olyan döntéseket hoztak, amelyek ugyan elnyomták az ingadozásokat, de a rendszer feszültségét tovább emelték. Negyed óra elteltével hasonló kilengés jelentkezett újra, majd egy eltérő frekvenciájú oszcilláció is megjelent, ami jellemző az európai hálózatokra. Az újabb beavatkozások a feszültséget még magasabbra emelték.
Az ibériai villamosenergia-hálózat elvileg kibírja az ilyen terhelést, ám a diszpécser rekordalacsony számú erőművet mozgósított ezúttal. Az is kiderült, hogy a kijelöltek közül többen egyáltalán nem, vagy hibásan működtek együtt a vezérléssel – volt, amelyik felelős volt a kritikus túlfeszültség megjelenéséért.
Ahogy tovább nőtt a feszültség, a hálózat egyes elemei a veszélyes határt közelítették, ezért automatikusan lekapcsoltak. Akadt azonban olyan eszköz is, amely még a határérték alatt is leállt, ami példátlanul összetett kieséseket okozott a fogyasztók, az erőművek és az elosztóhálózat között. Az egyensúlyi helyzet eltolódott Spanyolország északi és déli részei között, a frekvencia leesett, így megszakadt a francia összeköttetés is – ekkor már lehetetlen volt beavatkozni.
Mi okozta valójában a bajt?
Sokan a hálózat üzemeltetőinek inkompetenciáját sejtik a háttérben, pedig ők maguk néhány órán belül helyreállították a rendszert. Megalapozott a felvetés, hogy túl kevés volt a stabilizálásra készenlétbe helyezett erőmű, de ez egyszerű szabályozási változtatással orvosolható. A valódi problémát az jelenti, hogy az érintett berendezések miért nem az előírások szerint működtek, illetve miért kapcsoltak le idő előtt vagy reagáltak hibásan.
Meglepő módon a megújuló energiaforrásoknak semmi közük nem volt a történtekhez – pedig sokan az ibériai áramszünet kapcsán ismét a nap- és szélerőművek megbízhatatlanságára akartak rámutatni. A vizsgálat azonban ezt teljes mértékben cáfolja: a modern energiaellátás legnagyobb ellensége továbbra is az elavult infrastruktúra és a helytelen üzemeltetés.
