Egyedülálló európai vizsgálat
Egy mostani, több mint 400 millió embert érintő felmérés során 13 nyugat-európai ország 450 régiójában vizsgálták a halálozási és demográfiai adatokat 1992-től 2019-ig. Az adatok harmonizálása bonyolult feladat volt, hiszen a régiók mérete, illetve a statisztikai részletesség országonként változott. A kutatók minden térségre kiszámolták az évi várható élettartam-növekedést, majd statisztikai módszerekkel próbálták kiszűrni a nagyobb, de rövid távú kilengéseket (mint például a 2003-as hőhullám vagy a 2014–2015-ös erős influenzajárvány). Az elemzés a 2019-es évnél zárul, mivel egyelőre nem lehet biztosan tudni, hogy a COVID-19 hosszabb távon mennyire befolyásolta a tendenciákat, vagy csupán a 2020–2022-es időszakra jelentett kivételt.
Tovább nő az emberi élettartam
Az egyik legfontosabb eredmény, hogy a mezőnyben lévő „bajnok” régiókban — ilyenek találhatók például Észak-Olaszországban, Svájcban, illetve néhány spanyol tartományban — a várható élettartam növekedése továbbra sem lassul. Ezekben a térségekben évente átlagosan két és fél hónappal nő a férfiak, illetve másfél hónappal a nők várható élettartama. 2019-ben ezekben a vezető európai régiókban a férfiak várható élettartama elérte a 83, a nőké a 87 évet.
Franciaországban Párizs és agglomerációja, valamint az Anjou régió továbbra is az élmezőnyben van, miközben más területek, például a Svájccal határos vidékek csak a nők esetében tartoznak a legjobbak közé. Nincs tehát jele annak, hogy valóban közelednénk egy biológiai plafonhoz; továbbra is reális lehetőség, hogy az emberi élettartam még növelhető.
Lassuló javulás és növekvő egyenlőtlenség
Más a helyzet azokban a régiókban, ahol a várható élettartam elmarad az átlagtól. A kilencvenes években és az ezredforduló környékén ezekben a térségekben gyors javulás volt tapasztalható, így csökkentek a különbségek az európai régiók között. 2005-től azonban az elmaradó régiókban, például Kelet-Németországban, Belgium Vallónia tartományában vagy bizonyos brit térségekben, a várható élettartam növekedése gyakorlatilag leállt, sőt egyes helyeken visszafordult. Franciaországban a férfiak esetén néhány északi megye is a lemaradók közé csúszott.
Egyre inkább kettészakad tehát Európa: vannak vezető régiók, ahol a tendencia töretlen, máshol viszont elakadt vagy visszafordult a javulás. Ez a területi szakadék élesen eltér a kilencvenes évek egységes felzárkózási folyamatától.
A döntő tényező: a halálozás az 55–74 évesek között
A vizsgálat rávilágít arra, hogy a regionális szétválás fő oka nem a csecsemőhalandóság vagy a 75 év feletti halálozási ráta változása, hanem az 55–74 éves korcsoportban jelentkező mortalitás. A kilencvenes években ebben a korosztályban gyors csökkenés volt tapasztalható a szív- és érrendszeri kezelések fejlődésének köszönhetően, illetve a rizikómagatartások (például dohányzás) csökkenése miatt. Az utóbbi 15 évben azonban több helyen lassult a javulás, sőt egyes térségekben növekedni kezdett a halálozás a középkorúak körében. Ez különösen igaz Franciaország mediterrán partvidékén élő nőkre, de Németország nagy részére is. Mivel az 55–74 éves korcsoportban hal meg a legtöbb ember, az itt tapasztalt stagnálás vagy romlás az egész várható élettartamra kihat.
A pontos okok meghatározása további kutatást igényel, de felmerülnek például az egészségtelen életmódbeli tényezők: dohányzás, alkoholfogyasztás, egészségtelen táplálkozás, mozgáshiány. Szintén befolyásoló tényezőnek tartják a 2008-as gazdasági világválságot, amely egyes régiókban maradandóan rontotta a lakosság helyzetét, míg máshol tovább nőtt az előny a magas képzettséget igénylő munkahelyek koncentrációja miatt. Ez is bizonyítja, hogy a hosszú élet nemcsak orvosi, hanem társadalmi és gazdasági kérdés is.
Mi következik?
Arra lehet következtetni, hogy a várható élettartam további növelése egyelőre reális, de a sikert egyre inkább a regionális különbségek határozzák meg. Amíg Európa egyes részei stabil növekedést mutatnak, mások tartósan lemaradnak, főként a középgenerációban romló egészségmutatók miatt.
Összefoglalásként megjegyezhető, hogy az emberi élettartam növelésének valódi kérdése ma már nem az, hogy milyen magasra tolható a maximum, hanem hogy Európa mely régiói részesülhetnek belőle. A jövőben valószínű, hogy csak néhány kiváltságos térség lesz képes folyamatosan javítani a mutatóit, míg a többségnek be kell érnie szerényebb eredményekkel.
