Fák, táplálékszerzés és alkalmazkodás
Az Issa-völgy élőhelye foltokban sűrű mocsári erdő, főleg a folyópartokon, máshol nyílt, facsoportos vidék. A csimpánzok különösen aszály idején keresnek ennivalót ezeken a nyílt területeken, ilyenkor a fák kínálják a legtöbb táplálékot. Megfigyelték, hogy ugyanannyi időt töltenek a fákon, mint a sűrűbb erdőkben élő fajtársaik; vagyis a ritkább fákra is érdemes felmászni. Ettől függetlenül a következő fához gyakran tovább kell haladniuk a földön, ám a végcél sokszor továbbra is a lombkorona.
A táplálkozási megfigyelések alapján a csimpánzok főként gyümölcsöt, kisebb arányban leveleket és virágokat esznek, legtöbbször a vékonyabb ágak végén található részeket választják. Ezeken a vékony ágakon csak ügyes és biztonságos mozgással érhetik el a kívánt táplálékot, így az ágak végi egyensúlyozás, kapaszkodás, sőt akár a két lábon való járás is előtérbe kerül. Hosszabb ideig tartózkodnak a nagyobb, sok termést kínáló fákban, itt komplex technikákkal küzdik le a vékony ágak jelentette kihívásokat is. Emiatt valószínű, hogy a korai hominin őseink táplálkozása és élőhelye is hozzájárult a testalkat és mozgás fejlődéséhez, amelyben még fontos szerepet kapott a fán élés.
Két láb, sajátos technikával
A csimpánzok nagy testméretük miatt a fákon inkább felfüggeszkedve vagy két lábukon állva, közben ágba kapaszkodva haladnak át a vékonyabb ágak között. A hagyományosan sűrű erdőkhöz kötött ilyen biztonságos mozgásformát most a nyílt, szavannás területeken is rendszeresen alkalmazzák. Az ilyen viselkedés azt sejteti, hogy a két lábon járás akár már a fák tetején is fejlődhetett, szemben azzal az elképzeléssel, hogy csupán a talajon terjedt el.
Dr. Rhianna Drummond-Clarke evolúcióbiológus szerint ezeknek az alkalmazkodásoknak, így a két lábon való, fán történő mozgásnak döntő szerepe lehetett a korai emberi fejlődés során – különösen, ha modellezni akarjuk, hogyan élhetett egy nagyobb termetű, gyümölcsevő, részben szárazföldi hominin ilyen élőhelyen. Ebből kiindulva a fán járás és a bipedalizmus egymást erősítő viselkedésformák lehettek, amelyek túlélési előnyt jelentettek.
Mi hiányzik még?
Fontos megjegyezni, hogy a kutatás csupán az aszályos időszakra korlátozódott, így további vizsgálatok szükségesek az esős évszakban is, amikor más lehet a táplálékeloszlás. Lényeges lenne a különböző élőhelyeken élő csimpánzközösségek összehasonlítása is, hogy kiderüljön, mennyire általános a megfigyelt viselkedés – vagy csak az Issa csimpánzaira jellemző. Emellett fosszilis bizonyítékokra is szükség lenne azokról az időkből, amikor a klímaváltozás az erdőségekből szavannás mozaikvilágot teremtett.
A két lábon járás eredettörténete tehát nemcsak arra vezethető vissza, hogy őseink a földre kényszerültek, hanem arra is, hogy a fákon való ügyes mozgás, a táplálékszerzés kihívásai és a túlélés is alkalmazkodásra kényszerítette testüket és mozgásukat.
