Az eldobható kesztyűk meghamisítják a mikroműanyag-méréseket?

A mikroműanyagok kutatása közben gyakran használt nitril- és latexkesztyűk jelentősen torzíthatják a laboreredményeket – legalábbis ez derül ki a Michigani Egyetem friss vizsgálatából. Mikroműanyag-vizsgálatok során megszokott a kesztyűhasználat, de ezek a védőeszközök nemcsak védik a kutatót, hanem maguk is szennyezhetik a mintákat olyan parányi részecskékkel, amelyek könnyen összetéveszthetők valódi mikroműanyag-szennyeződéssel. Jellemző példa, hogy a kesztyűkbe kevert sztearát-sók — amelyek megkönnyítik a kesztyűk leválását a gyártóformákról — az elemzések során pontosan úgy néznek ki, mint a mikroműanyagok.

Sztearát vagy műanyag?

A laboratóriumokban gyakran előfordul, hogy az egyszer használatos kesztyűk szinte észrevétlenül szennyezik a vizsgált levegő- vagy vízmintát. Az ilyen szennyeződések forrásának felkutatása valóságos vadászat: először minden szóba jöhető eszközt – műanyagpalackokat, berendezések részeit, vagy akár a labor levegőjét – meg kellett vizsgálniuk, mielőtt fény derült a valódi okra: a kesztyűkre. Fontos megjegyezni, hogy ez nem azt jelenti, hogy a mikroműanyag-szennyezés nem létező probléma – a világban messze több van belőlük a kelleténél –, de a laborhasználati hibák miatt könnyen lehet, hogy a mérések még ennél is nagyobb értékeket mutatnak.

Kesztyűk: nem mindegy, milyen

A kísérlet során hétféle kesztyűt (nitril, latex, tisztatéri) teszteltek a leggyakrabban használt mikroműanyag-azonosítási technikákkal. A vizsgálatok azt mutatták, hogy átlagosan 2 000 hamis pozitívnak minősülő részecske kerül egy négyzetcentiméternyi felületre a laborban használt eszközökön pusztán a kesztyűk miatt. Kiderült, hogy a legkevesebb szennyeződést a tisztatéri kesztyűk okozzák, mivel ezeket sztearátbevonat nélkül gyártják, éppen az ilyen szennyezések kizárására.

Láthatatlan hibák nyomában

A kutatók végül azt is igazolták: mikroszkóppal vagy elektronmikroszkóppal szinte lehetetlen megkülönböztetni a kesztyű által leadott sztearát-részecskéket az igazi polietilén mikroműanyagoktól. Azonban különféle kémiai vizsgálatokkal és statisztikai elemzésekkel képesek voltak azonosítani és kiválogatni ezeket a téves részecskéket a valódiak közül. Így a korábbi, szennyezett adatállományok visszamenthetők, és a hibás mérések is kijavíthatók.

Mi a megoldás?

Fontos megjegyezni, hogy a mikroműanyagok kutatása a laboratóriumi szennyeződések miatt rendkívül nehéz feladat. Ezért ajánlják a szakemberek a sztearátmentes, tisztatéri kesztyűk használatát, illetve azt, hogy a vizsgálatokat kémiai szaktudással rendelkező kutatók is végezzék. Ezzel pontosabb képet kaphatunk arról, mennyi mikroműanyag található valójában környezetünkben – és elkerülhetjük a szükségtelen ijedelmet a hibás laboreredmények miatt.

2026, adminboss, news.umich.edu alapján