
Lenyűgöző villanás: az EP J2322.1-0301 kitörés részletei
Az Einstein-szonda adatai alapján a kitörés mintegy két órán át tartott: a fényesség gyorsan, 24 perc alatt érte el a maximumot, majd 1,6 óra alatt fokozatosan visszaesett az alapértékre. A csúcsfényesség elérte a 13 nonillió erg/s értéket (ez a röntgensugárzás 0,5–4,0 keV-es tartományában mérhető), a teljes energiafelszabadulás pedig mintegy 91 decillió erg volt. Ezek az adatok megegyeznek az ilyen típusú csillagkitörések korábban ismert értékeivel.
A kitörés szerkezete és fizikai háttere
A megfigyelések igazolták, hogy a kitörés helye szinte pontosan egybeesik a csillaggal (legfeljebb 20 ívmásodperc eltérés lehetséges), és az is jól látszik, hogy gyors felfénylés, majd lassabb elhalványulás (FRED-profil) jellemzi az eseményt. Az optikai tartományban egy H-alfa-vonal jelent meg, ami szintén összhangban áll más, ismert csillagkitörésekkel. Érdekesség, hogy a kutatók hőmérsékleti rétegződést is kimutattak a kitörésben: a plazma a kitörési ív felső régióiban forróbb, lejjebb hűvösebb, ami szépen illeszkedik a jelenlegi csillagkitörési modellekhez.
Az Einstein-szonda így igazolta, hogy a PM J23221-0301 esetén tipikus, de energikus csillagkitörést sikerült észlelni – ezek az események azonban jelentős hatással lehetnek a csillag körüli bolygókra vagy azok lakható zónáira is.
