Mi működtetné jól az átláthatóságot?
Ausztráliában bonyolult intézményi és jogi háló biztosítja az elszámoltathatóságot. A választási rendszer csak az alap, de a parlament – főleg a Szenátus, ahol a kormánynak nincs abszolút többsége – kulcsszerepet játszik az átláthatóság fenntartásában.
Fontos eleme a közérdekű adatokhoz való hozzáférés is, amely révén a polgárok konkrét információkat kérhetnek a kormányzattól. Az információs biztos és az alá tartozó szervezet (Ausztrál Információs Biztos Hivatala; Office of the Australian Information Commissioner) őrzi ezt a rendszert, de működésükhöz elengedhetetlen az aktív kormányzati támogatás – legyen szó megfelelő forrásokról vagy együttműködésről. Bár papíron a rendszer adott, a mindenkori kormány gyakran vonakodik ténylegesen megnyitni a kapukat.
A kormányok előszeretettel élnek különböző kivételekkel, például „közérdekű mentességekkel”, amelyek lehetővé teszik, hogy bizonyos érzékeny információkat ne adjanak ki. Ez bizonyos szempontból indokolt lehet – ahogy Harry Gibbs egykori főbíró is mondta: „valamennyi titkosság mindig szükséges” –, ugyanakkor, mivel kizárólag a kormány birtokában van a teljes információ, az ilyen kivételekkel könnyedén vissza is lehet élni.
A dokumentumok eltemetése és az adatigénylések visszautasítása
A Center for Public Integrity két elemzése szerint Ausztrália sorozatos kormányai nem veszik kellően komolyan az átláthatóságot. A Szenátus egyik legfőbb eszköze a dokumentumok bekérése, ám a kormány rendre kibújik a válaszadás alól, vagy általános „közérdekű mentességre” hivatkozik, különösen nemzetbiztonsági, kabineti vagy jogérvényesítési ügyekben.
A Szenátus elvileg szankcionálhat, de ezt ritkán teszi meg, így a kormány könnyen elkerülheti a kötelezettségeit. Így számos jogos adatigénylés marad elutasítva vagy válasz nélkül. Az elmúlt harminc évben csak az Abbott/Turnbull-időszakban volt gyengébb a teljesítmény: a mostani kormány az igénylések mindössze 33%-ára válaszol, miközben a mentességi hivatkozások aránya 68%-ra nőtt.
A közérdekű adatigénylések egyre gyakrabban végződnek elutasítással: 2011–12-ben még a kérelmek 59%-át teljesítette a kormány, mára ez 25%-ra csökkent, miközben a teljes elutasítások aránya 23%-ra emelkedett. Érdekes adat, hogy 2023–24-ben minden második első döntést hibásnak találtak belső felülvizsgálat során. Az ügyintézési idő is vészesen hosszúra nyúlt: az információs biztos általi felülvizsgálat mostanra átlagosan 15,5 hónapig tart (korábban 6 hónap volt).
Mi lehet a kiút?
A fentiek alapján a megoldás részben jogi és intézményi reformokat kíván. A Szenátusnak független jogi döntőbírót kellene bevonnia a közérdekű mentességek felülvizsgálatába, hogy ténylegesen ellenőrizhetőek legyenek a kormány titkolózó indoklásai. Emellett a Szenátusnak hatékonyabb szankciókat kellene alkalmaznia a kormánnyal szemben, hogy világossá váljon: az átláthatatlanságnak komoly következményei lehetnek.
A közérdekű adatok kiadásában is több intézményi átalakításra lenne szükség – például, hogy egy miniszter vagy portfólióváltás ne érvénytelenítse a már beadott kérelmeket, valamint további forrásokat kellene biztosítani az információs tisztviselők képzésére és a rendszer ellenőrzésére. Érdemes lenne növelni a parlamenti felügyelet intenzitását is.
Mindez azok számára is fontos, akiknek nincs közvetlen beleszólásuk: az állampolgároknak. Bár az ellenzéki munkáspárt harsányan követelte a transzparenciát, kormányon már nem igyekszik teljesíteni ígéreteit. Ha teljesebb demokráciát szeretnénk, ki kell követelnünk az átláthatóságot.
