Beszédes ébredés, Hold-látvány új perspektívából
A negyedik nap reggelén a Pink Pony Club (Chappell Roan) dallamaival kezdődött a nap, bár a NASA hamar lekeverte a zenét. Wiseman parancsnok csalódottságát nem rejtette véka alá – sokan szerették volna hallani a refrént is. Ezt követően a négy űrhajós – Wiseman parancsnok, Victor Glover pilóta, valamint Christina Koch és Jeremy Hansen küldetésspecialisták – nekiláttak a holdközeli elrepülés előkészületeinek, amelyre április 6-án kerül sor. Mindenki kapott egy-egy megfigyelendő holdfelszíni célpontot arra az időpontra, amikor az Orion körülbelül 6 400 km-re közelíti meg a Holdat. A kabinból nézve a Hold akkorának látszik majd, mint egy kinyújtott karon tartott kosárlabda.
Christina Koch már most is a Hold Földről nem látható, úgynevezett túlsó oldalát csodálhatta meg, amely az űrből egészen más képet mutat, mint amit földi szemmel megszoktunk. Glovert különösen lenyűgözte az Orientale-medence, a hatalmas, ősi becsapódási kráter, amelynek tanulmányozásától a tudósok is rengeteget várnak.
Gyors helyszíni megfigyelések és történelmi jelentőség
Nem hagyható figyelmen kívül, hogy az űrhajósok szabad szemmel is olyan holdi részleteket pillanthatnak meg, amelyek felett a műholdfelvételeket nézve könnyű lenne elsiklani. Az Apollo–17 küldetésének asztronautája, Harrison Schmitt is így fedezte fel az egyedülálló narancssárga porképződményt a Holdon, ami a vulkáni tevékenység nyomára vezetett. A kutatók most egészen új, első kézből származó leírásokra számítanak – utóbbiak izgalmát csak növeli, hogy a csapat földi kollégái a NASA-nál alig várják a vizuális beszámolókat.
A Holdhoz közeledve a NASA lemondott egy előre tervezett pályakorrekciós manőverről, mivel az Orion hibátlanul tartotta az ütemtervet. Ugyanakkor szükség volt az űrhajó helyzetének módosítására: a szennyvízvezetéket a Nap felé fordították, hogy a napfény segítségével felolvasztják a benne képződött jeget, amely akadályozta a folyadék kiengedését. A mérnökök hosszasan próbálták megoldani a problémát, miközben a legénység vizeletgyűjtő zacskókat volt kénytelen használni, mivel ideiglenesen nem használhatták a fedélzeti WC-t.
Manuális vezérlés, családi selfie és készülődés a csúcspont előtt
A legénység tagjai egymás után tesztelték az Orion kézi irányítását – ezek a próbák kulcsfontosságúak a későbbi holdra szálló Artemis-küldetésekhez, ahol az Orionnak más űrhajókkal is dokkolnia kell majd. Ezúttal Hansen és Koch ültek a vezérlőpultnál, néhány nap múlva Wiseman és Glover is megkapja a lehetőséget.
A jókedv sem maradt el: az űrhajósok fényképet készítettek magukról az Orion ablakában, miközben a kamera a napelemszárnyon pihent. Az irányítás poénkodva már a karácsonyi üdvözlőkártyájukat várja. Az ebédjük sem volt éppen hétköznapi: édes-savanyú sertés, magok, bogyós gyümölcsök, citromos sütemény.
A kihívások csak fokozódnak a Hold befolyási övezetében
Az ötödik napon az Orion hivatalosan is belép a Hold gravitációs befolyási övezetébe, ahol a Hold vonzása már erősebb, mint a Földé. A csapat űrruhateszteket végez: azt ellenőrzik, mennyire gyorsan tudják felvenni a ruhát, rögzíteni magukat, enni vagy inni a sisakba épített nyíláson keresztül. Ezek az élénk narancsszínű ruhák védik az űrhajósokat felszállás, visszatérés vagy akár nyomásvesztés esetén – és akár hat napig képesek elegendő levegőt biztosítani.
Ezt követően folytatódnak a technikai előkészületek és tesztek, hogy minden készen álljon április 6-ára: ekkor teljesedik ki az Artemis II program holdközeli repülése. Glover – a küldetés rendkívüli kihívásairól beszélve – kiemelte: az, hogy ezt most meg tudjuk tenni, azt is jelenti, hogy sokkal többre lehetünk képesek a jövőben.
