Genetika: a túlélés kulcsa
Másként fogalmazva, a sikeres alkalmazkodás nem újonnan kialakult mutációknak, hanem a korábban is jelen lévő, de ritka genetikai variációknak köszönhető. Ezek a génváltozatok a szélsőséges körülmények hatására előtérbe kerültek, és lehetővé tették a populáció fennmaradását. Daniel Anstett, a Cornell Egyetem növénybiológusa szerint ez a felismerés nagy reményt kelt: léteznek fajok, amelyek örökletes adottságaik révén gyorsan képesek alkalmazkodni az emberi tevékenység nyomán bekövetkező klímaváltozáshoz. A Sequoia Nemzeti Parkban élő majomvirág túlélése valódi példája az úgynevezett evolúciós mentőövnek, vagyis annak, hogy egy faj időben fejlődik, hogy elkerülje saját kihalását.
Milyen fajok képesek erre?
Később ez a felfedezés segíthet eldönteni, mely fajok megmentésére érdemes korlátozott természetvédelmi forrásokat fordítani. Az ökológusoknak most az a feladata, hogy megjósolják, mely populációk rendelkeznek elegendő genetikai diverzitással a sikeres alkalmazkodáshoz, és melyek azok, amelyek önállóan nem képesek erre. Azok a fajok, amelyeknél hiányzik ez a genetikai sokszínűség, külső beavatkozás nélkül végveszélybe kerülhetnek. Más fajoknak, mint például a kaktuszoknak és a medvéknek, már kialakult stratégiáik vannak a szélsőséges időjárás kezelésére, de nem mindegyik élőlény ilyen szerencsés.
Egyedi válaszok a klímaváltozásra
A kutatók szerint nem minden növény vagy állat képes ilyen gyorsan reagálni a változásokra, főként ha a génállományban nincs jelen a szükséges alkalmazkodóképesség. Érdekesség, hogy hasonló adaptív képesség figyelhető meg polipoknál és tintahalaknál, ahol az RNS-szintű módosítások – például a hőmérséklet-változás hatására – előnyt biztosítanak, bizonyos esetekben a genetikailag öröklött tulajdonságokat is megelőzve. Ez is mutatja, hogy az evolúció nem mindig lassú, változatos utakon vezethet el a túléléshez, de ehhez nélkülözhetetlen az öröklött sokszínűség.
