A valaha látott legbrutálisabb napvihar megtépázta a Föld mágneses pajzsát

Erre utal többek között az, hogy május 10–11-én egy évtizedek óta nem látott geomágneses szupervihar sújtotta a Földet. Az úgynevezett Gannon-vihar, más néven anyák napi napvihar a Napból kidobott plazma- és energiaáradat formájában érkezett, amely a bolygó körül keringő plazmapajzsot, a plazmaszférát soha nem látott mértékben összenyomta. Ezzel olyan folyamatokra derült fény, amelyek eddig rejtve maradtak, és alapjaiban befolyásolják azt, hogyan áll helyre ez a létfontosságú védőréteg.

A Nap szupervihara mindent letarolt

A plazmaszféra a Föld mágneses mezejével együttműködve természetes védelmet nyújt a Napból és a világűrből érkező ártalmas részecskékkel és sugárzással szemben. Normál körülmények között ez a burok közel 44 000 km-re nyúlik el a bolygó felszíne fölött. A májusi szupervihar nyomán azonban a külső széle mindössze 9 600 km-re húzódott vissza – vagyis durván ötödrészére zsugorodott. Ennek következtében a műholdakat és földi technológiákat érő veszély is extrém módon megnőtt; GPS-rendszerek és kommunikációs hálózatok váltak sebezhetőbbé.

Kritikus mérések az Arase műholdról

A vihar pillanatában a Japán Űrügynökség 2016-ban felbocsátott Arase műholdja éppen a megfelelő helyen járt, hogy közvetlen mérésekkel rögzítse a plazmaszféra összenyomódását. Ez először tette lehetővé, hogy a szakemberek folyamatos, részletes adatokat kapjanak arról, mennyire roppant össze ez a védőburok, és mennyi idő kellett a lassú helyreállásához. Ezenfelül földi GPS-vevőkkel az ionoszférát is figyelték, amely részecskékkel tölti fel újra a plazmaszférát.

Aurora Mexikóban és Japánban: a fények a sarkokról középvidékre vándoroltak

A szupervihar során annyira összenyomódott a Föld mágneses tere, hogy töltött részecskék korábban elképzelhetetlen távolságokra, szinte az egyenlítőig jutottak el. Emiatt látványos sarki fények jelentek meg rendhagyó helyszíneken: Japánban, Mexikóban és Dél-Európában is feltűnt az éjszakai égbolton az aurora, amelyet rendszerint csak a sarkkör közelében lehet látni.

Negatív vihar: rejtett akadály a gyógyulásban

A vihar után egy órával elképesztő mennyiségű részecske árasztotta el a felső légkört, de amikor a vihar ereje csökkenni kezdett, a plazmaszféra lassan kezdett ismét feltöltődni az ionoszférából származó részecskékkel. Ez általában egy-két napig tart, most azonban a folyamat négy napnál is hosszabbra nyúlt – ez a leghosszabb regisztrált helyreállás, amióta az Arase műhold figyeli a térséget. Ezt egy úgynevezett negatív vihar okozta: ilyenkor az ionoszférában hirtelen zuhan a töltött részecskék száma, mert a szokatlanul nagy melegedés megváltoztatja a légkémiai viszonyokat. Ebből következően az oxigénionok száma is lecsökkent, ami tovább lassította a plazmaszféra helyreállását.

Mit tanulhatunk a Gannon-viharból?

A most szerzett tapasztalatok kulcsfontosságúak ahhoz, hogy előre lehessen jelezni a Napból érkező szuperviharok hatását a Föld körüli térségre, a műholdakra, a GPS-re és a rádiókapcsolatokra. A szokatlanul hosszú helyreállási idő érzékenyebbé teheti a bolygó technológiáit, hiszen a védőpajzs tovább marad sérülékeny. Ezenfelül az új megfigyelések révén jobban átlátható, milyen folyamatok veszélyeztetik vagy stabilizálják a Föld védőrétegeit akkor, amikor a Nap aktivitása rendkívüli mértéket ölt.

2025, adminboss, www.sciencedaily.com alapján