Furcsa csillag, földöntúli röntgensugárzás
A Gamma Cassiopeiae története 1866-ban kezdődött, amikor Angelo Secchi, olasz csillagász először sorolta be az úgynevezett Be-típusú csillagok közé. Ezek gyorsan forognak, és rendszeresen anyagot löknek ki az űrbe, amely egy korongot képez körülöttük. 1976-ban vált világossá, hogy ez a csillag hozzávetőleg negyvenszer erősebb röntgensugárzást bocsát ki, mint a hozzá hasonló többi Be-csillag, ráadásul ez a sugárzás több mint 100 millió fokos plazmából ered, amely gyorsan változik. Azóta több, hasonlóan viselkedő csillagot is találtak, ezeket ma „Gamma Cas-analógoknak” hívják.
Két elmélet vetélkedett a magyarázatért
Sokan úgy gondolták, hogy a Be-csillag saját erőterében zajló mágneses újrakapcsolódások adják a röntgensugárzást. Mások szerint egy kísérő objektum – például egy fehér törpe – szívhatja el az anyagot, és ez keltheti a plazmát. A neutroncsillag és a lecsupaszított csillag nem jöhettek szóba, mert nem illeszkedtek a mért adatokhoz. Mindazonáltal sokáig nem lehetett eldönteni, melyik elmélet állja meg a helyét.
A végső bizonyíték: rejtőzködő fehér törpe
A végső választ a japán XRISM űrtávcső Resolve nevű detektora adta, amely 2024 decemberében, 2025 februárjában és júniusában is megfigyelte a csillagot, így a 203 napos pálya teljes időtartamát lefedte. A kapott spektrumok megmutatták: a röntgensugárzást keltő forró plazma mozgásban van, és annak sebessége a pályán keringő fehér törpe mozgását követi. Ez minden korábbinál biztosabbá tette, hogy nem a Be-csillag, hanem a kompakt kísérő a röntgensugárzás forrása.
Új bináris csillagtípus született
A fehér törpéről az is kiderült, hogy mágneses jellegű – az anyag áramlása és a spektrum alapján nem lehet normál fehér törpe. Valószínűsíthető, hogy a mágneses mező tereli sarkai felé az anyagot. Ezzel egy régóta feltételezett, de eddig sosem igazolt csillagpáros típust sikerült azonosítani: ezek a Be + fehér törpe párosok főként nagy tömegű csillagok körében jönnek létre, és valószínű, hogy minden tizedik Be-csillagnak ilyen társa van. Az új megfigyelések azonban ellentmondanak a régi modelleknek, amelyek alacsonyabb tömegű csillagoknál várták ezt a kapcsolatot.
Mindazonáltal az eredmények átdolgozásra késztethetik a bináris csillagrendszerek fejlődését leíró elméleteket, hiszen ezek jelentik a gravitációs hullámjelenségek fő forrását is az Univerzumban.
