
Egy veszteséges textilüzemmel kezdődött
Az 1960-as évek elején Buffett egy mindössze 7 millió dolláros (mai árfolyamon kb. 2,5 milliárd forintos) partnerséget vezetett, amikor felfigyelt a Berkshire Hathaway nevű textilipari cégre. A vállalat – az akkori piaci kapitalizációhoz viszonyítva – első pillantásra olcsónak tűnt. Buffett úgy kalkulált, hogy a sorozatos bezárások után a társaság visszavásárolja a részvényeit, és ezen némi haszon lehet. Az üzletmenet egyszerű volt: részvényt vásárol, majd a tenderajánlatnál – a menedzsment ígéretéhez hűen – eladja azokat.
A fordulópont egy aprónak tűnő, mégis sorsfordító árkülönbözet volt: amikor Buffett arról kapott értesítést, hogy a menedzsment nem az általa remélt árért, hanem valamivel kevesebbért (egy nyolcad dollárral) vásárolna, felháborodott, és dacból elkezdte felvásárolni a cég részvényeit, végül többségi tulajdonossá vált, és menesztette a vezetőt. Mint később elmondta, ha csak egy kicsit is nagyvonalúbb lett volna az ajánlat, soha nem lett volna a Berkshire Hathaway tulajdonosa.
A hiba ára: évtizedekig tartó veszteség
Különösen fontos kiemelni, hogy bár a történet tanmeseként is értelmezhető, Buffett szerint ő valójában óriási összegeket kötött le egy rossz üzletágban. A 60-as évek végén, amikor egy remek biztosítótársaság került a látókörébe, a Berkshire már tele volt a rosszul teljesítő textilipari eszközökkel. Ha a semmiből hoz létre egy új, tiszta céget biztosítási portfólióval, a Berkshire ma akár kétszer annyit érhetne – kb. 400 milliárd dollárt (azaz mintegy 146 ezer milliárd forintot).
A textilipari részleg tartós vesztesége folyamatosan húzta vissza a cég értékét, miközben semmiféle profitot nem termelt. Csak két évtizednyi küzdelem után adta fel ezt a harcot, annak ellenére, hogy elismerten tehetséges, szorgalmas alkalmazottak dolgoztak a gyárakban. Buffett utólag önkritikusan jegyzi meg: ha rossz üzletben vagy, onnan ki kell szállni, nem érdemes a veszteségeket tovább görgetni.
A tanulság: jót érdemes venni, nemcsak olcsót
Buffett pályájának kezdetén Ben Graham híres értékalapú befektetési tanításait követte: a lényeg az olcsó részvény („cheap stock”) megvásárlása volt. Azonban az évtizedeken át cipelt textilipari problémák meggyőzték arról, hogy nem a legolcsóbb, hanem a legjobb, gazdaságilag életképes cégeket kell megvenni. Egy jó üzletben könnyű jó menedzsernek tűnni – rossz üzletben még a legtehetségesebbek is elbuknak.
Ezenfelül Buffett hangsúlyozza: az üzleti élet nem olimpia, ahol a nehezebb pályáért több pont jár. Nincs extra elismerés azoknak, akik szinte lehetetlen küldetésbe fognak – épp ezért inkább az egyszerűbb, de stabil üzletek jelentik a siker titkát.
Miért tartott ilyen sokáig felismerni a hibát?
Buffett számára különösen nehéz volt elengedni a textilüzletet: már viszonylag korán látta, hogy ez nem működik hosszú távon, de évekig próbálkozott új eszközökkel, gépekkel, üzletfejlesztéssel. Új gyárakat is felvásárolt, hiába hozott minden – papíron – hatékonyságot javító beruházás csak időleges javulást. A végső tanulság: sokkal előbb kellett volna felismerni, hogy néha jobb veszni hagyni egy reménytelen iparágat.
Bölcsesség vagy makacsság?
Buffett a mai napig megkapja a nehéz üzletágakkal kapcsolatos ajánlatokat. Saját példája alapján azonban tudja: sokkal okosabb „egy centis akadályokat könnyedén átugrani”, mint hétmétereseket kockáztatni. Bár a médiapiaci befektetései sem mindig hoztak sikert, a rutinos döntéshozó filozófiája egyértelmű – a gyenge üzletektől távol marad, és csak kivételes esetekben köt kompromisszumot.
Elmondása szerint Charlie Munger, hosszú évtizedek óta partnere, már a kezdetektől ezzel a szemlélettel próbálta meggyőzni: inkább jó céget jó áron, mint olcsót – akkor is, ha a leckét csak komoly áron tanulta meg, éppen Berkshire-rel.
