Felbecsülhetetlen biológiai archívumok
Középkori Európában a pergamen évszázadokon át a fő íróanyag volt, legyen szó bármilyen kiemelt jelentőségű kéziratról vagy hétköznapi hivatalos dokumentumról. Az elkészítéséhez állatbőröket használtak fel: meszes áztatás, feszítés, kaparás és szárítás révén születtek meg a sima, strapabíró írófelületek. A pergameneket évszázadokig különleges megbecsülés övezte tartósságuk miatt, de senki sem gondolta volna, mennyi biológiai információ rejlik bennük. Nem elhanyagolható tényező, hogy egy-egy kódex valójában állatokból álló archívum: minden bőrdarab egy-egy leölt állat emléke.
A ZooMS (zooarcheológia tömegspektrometriával) módszerével meg lehet állapítani, szarvasmarha, juh, kecske vagy akár sertés bőrét használták-e fel. Matthew Collins biomolekuláris archeológus munkája révén először derült fény arra, hogy a könyvlapkészletek adatbányászata nyomán kirajzolódnak a középkori állattartás, a kereskedelem és az éghajlatváltozás rejtett részletei.
Mintavétel – sérülés nélkül
Sokáig úgy tűnt, hogy a DNS- vagy fehérjemaradványok vizsgálatához szükség lenne a könyvek apró felületi sérülésére, ám a könyvtári szakértők ezt mereven elutasítják. Ennek ellenére az együttműködés végül átütő megoldáshoz vezetett: észrevették, hogy a pergamen tisztítása során a radírból származó porszemcsék tartalmazhatnak elegendő DNS-t a vizsgálathoz. Az eZooMS, azaz az „eraser dust ZooMS” eljárással ma már elegendő a könyvlap letisztításából származó radírtörmeléket megvizsgálni, hogy kimutatható legyen az állatfaj.
A vizsgálatok során kiderült: még a középkori „zsebbibliák” sem egzotikus, hanem hagyományos háziállatok bőréből készültek, hihetetlen precizitással. Ugyanakkor előfordultak meglepő leletek is: egy 12. századi Lukács evangéliumában például váltogatták a borjú- és juhbőrt, míg helyenként kecskebőrt is találtak – éppen ott, ahol a történetben szóba kerül egy kecskegida.
Portisztító ecsettel a DNS-ig
A mintavétel tovább egyszerűsödött, amikor szövettani, puha ecseteket kezdtek használni a kéziratok felszínén. Ezekkel az eszközökkel gyorsan, könnyed mozdulatokkal tudnak mintát venni anélkül, hogy károsítanák a könyvet. A DNS-t speciális eljárással felerősítik, majd szekvenálják, így 16 különböző emlősfaj referenciagenomjával tudják összevetni az adatokat.
Meghökkentő felismerések születnek: egyedi fajhasználatok (például egyetlen sertésbőr-lap), eltérések, amelyek időnként az éghajlathoz, máskor a helyi tradíciókhoz igazodnak. Az eredmények azt mutatják, hogy Angliában főleg juhokat, a mediterrán térségben inkább kecskéket használtak, de a nyomozás sokszor újabb kérdéseket is felvet.
Rejtett történetek, láthatatlan nyomok
A korszerű biokódexológia azért különösen izgalmas, mert jóval többet árul el, mint pusztán az érintett állatfajokat. Kimutatható a járványok története (például birkapestis), követhető a sók eredete a mikroorganizmusok révén, egészen az egyes kéziratok földrajzi útvonaláig. Jelentős információt hordoznak az élősködők is: a könyvekbe fúrt „könyvférgek” (valójában bútorbogarak lárvái) útja és DNS-maradványai feltárják, hol járt a kötet – sőt, még vallási törésvonalakat is vissza lehet követni.
Nem elhanyagolható, hogy a humán eredetű nyomokat is kimutatták; például egy középkori szülési amuletten találtak női eredetű testi folyadékokat, kecsketejet, mézet és gyógynövényeket, ami hiteles bizonyíték a tárgy használatára.
A klímavizsgálat szintén forradalmi: a pergamenből kivont lipidek oxigénizotóp-elemzései alapján rekonstruálhatók a múlt csapadékmintái vagy hőmérsékleti viszonyai, akár a híres „nyár nélküli év” (1816) eseményei is nyomon követhetők.
Mi várható a jövőben?
A biokódexológia fejlődését napjainkban főleg európai támogatások (több mint 8 milliárd forint értékben) segítik. Bár az amerikai kutatók költségvetése szűkebb, az angliai, Skandináviától Észak-Afrikán át a Közel-Keletig terjedő kódexállomány hatalmas, feltáratlan adatkinccsel bír. Stinson kutató például Norwichben egyszerre 100 mintát tudott venni úgy, hogy a teljes archívum 1,7 millió darabból áll – egyetlen megyei hivatalban!
A legnagyobb könyvtárak folyosóin nem csupán az írott szavak vallanak a múltról. A pergamenek belsejében lappangó biológiai adatbázis ma már nyitva áll, és az MI meg a DNS-technológia segítségével új fejezeteket ír az emberi civilizáció krónikáiba.
